7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekFelépült a befogadóállomás, megerősítik a közbiztonságot Körmenden

Felépült a befogadóállomás, megerősítik a közbiztonságot Körmenden

forrás: M1 Ma R

Kedd délelőtt felépült a befogadóállomás a körmendi rendészeti szakközépiskola területén. Megerősítik a környező utcákkal kapcsolatos határterületeket, de fontosnak tartanak egyéb biztonsági intézkedéseket is.

Az M1 helyszínről bejelentkező tudósítója emlékeztetett arra, hasonló célokra tavaly szeptemberben egyszer már átalakították a helyet. Itt akkor csak pár napig tartózkodtak a migránsok, mert miután Szentgotthárdon is létrejött egy hasonló tábor, a buszok attól kezdve egyenesen már odamentek. Akik pedig itt tartózkodtak, néhány nap után gyalog továbbindultak a legközelebbi osztrák határátkelő felé.

A befogadóhely területe nem a városé, az a Belügyminisztérium felügyelete alatt áll. Bebes István, Körmend polgármestere az M1 műsorában elmondta: még nem lehet működő táborról beszélni, a következő napokban számos feladatot el kell még végezni. Sok függ emellett attól is, milyen migrációval kapcsolatos döntések születnek az következő időszakban.

Felépült a befogadóállomás, megerősítik a közbiztonságot Körmenden
Az épülő ideiglenes migrációs befogadóállomás a körmendi rendészeti szakközépiskola területén 2016. március 1-jén. MTI Fotó: Varga György

Azt kértük a városlakóktól, kezeljék a helyzetet ugyanolyan fegyelmezettséggel, mint korábban, és adjanak meg minden szükséges segítséget – hangsúlyozta a polgármester.

Kérték, hogy erősítsék meg a környező utcákkal kapcsolatos határterületeket, de fontosnak tartanak egyéb biztonsági intézkedéseket is.

A polgármester szerint elképzelhető az is, hogy egyáltalán nem kerülnek migránsok az állomásra, de úgy gondolta, mindenképpen meg kell tenniük az előkészületeket.

eggel

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner