15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldFelborult egy vonat Egyiptomban, több, mint harmincan meghaltak

Felborult egy vonat Egyiptomban, több, mint harmincan meghaltak

Legalább 32 ember életét vesztette és hatvanhatan megsérültek egy súlyos vonatbalesetben az Egyiptom központi részén található Szohág tartományban

– közölte az egyiptomi állami televízió pénteken.

A felvételek tanúsága szerint utasok rekedtek a roncsok között. Járókelők segítettek a testeket távolabb cipelni. A sérültek közül többen eszméletlenek voltak, egyeseken vérző sebeket lehetett látni. Mentők tucatjait riasztották a baleset helyszínére.

A főügyész hivatala szerint vizsgálatot indítottak az ügyben.

Az egyiptomi vasúti hatóság közölte, hogy a szerencsétlenség azt követően történt, hogy valaki meghúzta a vészféket. A hirtelen megállás következtében a hátulról érkező szerelvény nekiütközött az elől lévőnek.

Egy biztonsági forrás a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy a két szerelvény nem nagy sebességgel ütközött egymásnak.

 

Egyiptom vasúti hálózata ismert arról, hogy a nem megfelelő karbantartás miatt gyakoriak a balesetek. 2017-es adatok szerint 1793 vasúti baleset történt az észak-afrikai országban. Abdel Fattáh esz-Szíszi elnök 2018-ban közölte, hogy az országnak mintegy 250 milliárd egyiptomi fontra (4300 milliárd forint) lenne szüksége az elöregedett vasúthálózat felújítására. Szíszi egy nappal azt követően beszélt erről, hogy egy teher- és egy személyvonat ütközésében tizenketten vesztették életüket.

2017-ben Alekszandria határában két személyvonat ütközött össze, 43 ember életét kioltva. Egy évvel korábban pedig 51-en vesztették életüket Kairó közelében két helyi érdekű vasút balesetében.

Egyiptom legtöbb halálos áldozatot követelő vasúti balesete 2002-ben történt. Akkor több mint háromszázan haltak meg egy személyvonaton keletkezett tűzben.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work