7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSportSporthirekFél perc múlva kezdődik az élő UFC meccs az Emirátusokban, ahogy rá...

Fél perc múlva kezdődik az élő UFC meccs az Emirátusokban, ahogy rá tudunk csatlakozni, vetítjük, addig itt az előzetes – képek, videók

Gyermekként medvékkel birkózott és az utcán harcolt, most hallhatatlan ketrecharcos lehet belőle.. – videók

A világ legnagyobb ketrecharc-szervezete magyar idő szerint, ma, október 24-én késő este ( fél perc múlva) egymásnak eresztette a könnyűsúlyú mezőny jelenlegi legnagyobb alakjait.

Az egyik oldalon ott áll majd a címvédő, veretlen világbajnok, Khabib Nurmagomedov, míg a kihívója a KO-király Justin Gaethje lesz.

A dagesztáni bunyós gyerekként medvékkel gyakorolta a birkózást, majd az utcán verekedett a kortársaival, míg ellenfele már négyéves korában beleszeretett a küzdősportba, később pedig egy bányában robotolva fejlesztette az állóképességét.

Az Egyesült Arab Emírségekben, a UFC által csak „Harc-sziget”-nek hívott helyen lesz a szervezet 254-es eseménye, ahol a fő mérkőzés résztvevői miatt egy rendkívül magas színvonalú összecsapásra számíthatunk.

Khabib Nurmagomedov teljesítményére nem könnyen lehet szavakat találni.

A regnáló bajnok 2008 szeptemberében kezdte profi pályafutását a ketrecben, majd 2012-ben csatlakozott a UFC-hez, és a tizenkét év alatt lehozott 28 mérkőzésén egyszer sem talált legyőzőre.

Mindegyik meccsét megnyerte, ráadásul 18 összecsapását idő előtt fejezte be. Ehhez hasonló, 4380 napos győzelmi szériát nem sokan produkáltak a történelemben a küzdősportok területén. Napjainkból Floyd Mayweathert említhetnénk, aki mind az 50 profi ökölvívó mérkőzését megnyerte.

Persze nem a semmiből építette fel ezt az egészen fantasztikus szériáját a dagesztáni bunyós. Akár azt is mondhatnánk, hogy a vérében volt a küzdelem, mert édesapja fekete öves judoka, ukrán nemzeti bajnok szambó (föld- és állóharcot egyaránt tartalmazó stílus) harcos volt, aki a birkózásban is remekelt. Ennek ellenérea családfő eleinte nem akarta, hogy a fia is erre az ösvényre lépjen,de hamar be kellett látnia, hogy a gyerek fogékony a bunyóra és tehetsége is van a dologhoz.

Khabib ráadásul egyáltalán nem félt a harctól, sőt, a gyerekkori barátok elbeszélései alapján mindig bátran odaállt, ha bunyózni kellett. Erről a legjobb történet még az általános iskolás korából került elő a veretlen világbajnokról.Többször előfordult, hogy a suliban összetűzésbe került egymással több osztály. Ilyenkor, akárcsak a Trója című filmben, nem ment egymásnak több tucat gyerek, hanem mindkét oldal kiválasztotta a legjobbját a harcra, és az a két ember döntötte el a szemben álló felek közti vitákat.Nos, ezekben az esetekben valahogy mindig Khabibra esett a választás, aki kérdés nélkül vállalta ezt a szerepet, akkor is, ha jóval nagyobb volt nála az aktuális ellenfél.

Maga a 32 éves sportoló is megerősítette egy interjúban, hogy olyan is előfordult, hogy nem is ismerte annyira azt a srácot, akiért verekedett, de egyfajta óvó testvérként mindig odaállt a másik mellé, ha harcolni kellett.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem