Hirmagazin.eu
Főoldal » Fél évvel Bochkor után: őszintén mesélt a szakításukról Várkonyi Andrea
Bulvár

Fél évvel Bochkor után: őszintén mesélt a szakításukról Várkonyi Andrea

Budapest — A szerelemről, a párválasztásról és a kapcsolatokról tartott előadást Várkonyi Andrea (44), aki fél éve vetett véget 12 éves kapcsolatának Bochkor Gáborral (54).

A pszichológiai tanulmányait végző volt műsorvezető nem tudta, de nem is akarta kikerülni azt, hogy tavalyi szakítása után pont ő tart előadást a témában.

– Nem akarok úgy csinálni, mintha nem én lennék az, akivel tele vannak a címlapok. Én vállalom, ami történt, nem kell semmit szégyellnem. Hoztam egy döntést, amit nem bántam meg. Kicsit belehaltam, kicsit összetört benne a szívem, de jól tettem, hogy kiléptem abból a kapcsolatból – mondta a színpadon Várkonyi, aki a rendezvény után a Blikknek is megszólalt.

– Ez az előadás nem rólam szólt, és ezt szerettem is volna tisztázni, én ezt külön kezelem magamban. Nem akarom részletezni, hogy mi és hogy történt, főleg a kislányom, Nóri miatt. Azt gondolom, mindent elmondtam, amit erről lehet – kezdte lapunknak Andrea, akinél a színpadon elhangzott mondataira is rákérdeztünk.

– Amit mondtam, hogy összetörtem, az igaz, de már jól vagyok. Arccal előre, a jövő felé nézek, helyére kerültek a dolgaim, tök jól vagyok. Amivel akartam, már szakítottam, ez igaz a munkára is, és most hatalmas nyugalom van bennem. Sokan meg is jegyzik, hogy ez a harmónia sugárzik rólam, és örülök, hogy mások ezt tapasztalják. Nem tudnám megjátszani, hogy minden rendben van, ha nem így lenne – mondta lapunknak Andrea, aki azt is elárulta, hogy sugárzó boldogságának köze van-e egy új szerelemhez.

Fél évvel Bochkor után őszintén mesélt a szakításukról Várkonyi Andrea 1
Bochkor Gábor rádióssal tavaly nyáron szakított Andrea /Fotó: RAS-archív

– Ezt többen találgatták már – mondta mosolyogva. – Egyedül vagyok, és egyáltalán nem központi téma, hogy legyen valaki. Most a feldolgozás és a nyugodt várakozás fázisában vagyok, de biztos vagyok benne, ha majd nyitott leszek, lesz valakim – tette hozzá Várkonyi, akinek nagy tervei vannak a jövőre nézve. Rengeteg levelet kapott, hogy mennyi erőt ad a története azoknak, akik rossz kapcsolatban élnek, vagy a kapcsolatuk krízisbe került.

– Meglepett, hogy ennyien írtak. Furcsa volt, hogy a történetem, a szakításom mennyire pozitív is tud lenni, mennyi erőt ad. Tervben van, hogy motivációs előadásokat tartsak, a szervezők is szeretnék – mondta a szakember.

Mint azt elsőként megírtuk, tavaly nyáron, 12 együtt töltött év után Andrea döntött úgy, hogy lezárja a kapcsolatukat. Bochkor Gáborral közös kislányukkal, Nórival (11) elköltöztek, s új életet kezdtek, immár kettesben.

Sokaknak ad támogatást

Várkonyi már korábban is tartott előadásokat, tavaly például párkapcsolati témában. Az interaktív előadássorozat folytatásának tekinthetők a szerelemről, a szakításról szóló rendezvények, amelyek sokak számára adhatnak támogatást, segítséget, de akár iránymutatást is.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: Pozsonyi Zita

 

Hasonló hírek

Damu Roland megdöbbentő vallomásai…

info

Ilyen kismama valószínűleg senki nem akarna lenni

Edit

Halálos fenyegetést kapott Milla Jovovich családja!

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------