13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSportSporthirekFederer tizedszer döntős Wimbledonban

Federer tizedszer döntős Wimbledonban

hirmagazin_2015-07-11_073701
A hétszeres győztes Roger Federer a tizedik fináléjára készülhet a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon, miután a pénteki második elődöntőben legyőzte a hazai közönség előtt szereplő Andy Murrayt.

A rendkívül színvonalas első szettben a 17-szeres Grand Slam-győztes svájci 6:5-ös vezetésnél vette el riválisa adogatását, majd a másodikban 5:4-nél fogadóként négy játszmalabdát is elpuskázott, ez a gém – melyben hétszer volt egyenlő az állás – 15 percig tartott. A 33 éves sztár 6:5-nél aztán már élt a lehetőséggel, és 1 óra 40 perc elteltével kétszettes előnyre tett szert.

A harmadik felvonásban is a végén jött a Federer-brék, az egész tornán mindössze egy szettet vesztett játékos 2 óra 9 perc után ünnepelhetett. A londoni GS-tornán vívott mind a tíz elődöntőjét megnyerte, s a verseny történetében ő lehet az első nyolcszoros férfi bajnok.

Federer a vasárnapi döntőben a címvédő és világelső szerb Novak Djokoviccsal találkozik. Kettejük különpárharcában a svájci vezet 20-19-re, a tavalyi döntőben Djokovic öt szettben bizonyult jobbnak.

Eredmények:
férfi elődöntő:
—————
Federer (svájci, 2.)-Murray (brit, 3.) 7:5, 7:5, 6:4
korábban:
Djokovic (szerb, 1.)-Gasquet (francia, 21.) 7:6 (7-2), 6:4, 6:4

Forrás: metropol; Kép: Google. illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem