17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekGazdaságFebruár végén tárgyal a mézjelentésről az Európai Parlament

Február végén tárgyal a mézjelentésről az Európai Parlament

Méhek nélkül gyakorlatilag nincs élelmiszer-termelés

Február 28-án plenáris ülésen tárgyal a mézjelentésről az Európai Parlament, ezt követően az EP-képviselők március 1-jén szavaznak a dokumentumról – mondta Erdős Norbert, a Fidesz európai parlamenti képviselője, az ágazat helyzetével foglalkozó jelentés előterjesztője.

Az EP-képviselő elmondta: az élelmiszer-termelés 76 százalékát befolyásolják a méhek, azaz az ágazat nélkül gyakorlatilag nem lehetséges élelmiszer-termelés. Emellett pedig az unióba a harmadik országokból érkező mézek 20 százaléka hamisított.

Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott hozzátette: a mézjelentés Magyarország számára különös jelentőséggel bír, mert hazánk az unió harmadik legnagyobb méztermelő országa. Magyarországon több mint 20 ezer méhész dolgozik.

Forrás: Hvg

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner