7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekFantasztikus hír! Nagyobb lesz a nyugdíj emelés, mint amire számítottak!

Fantasztikus hír! Nagyobb lesz a nyugdíj emelés, mint amire számítottak!

Varga Mihály már hónapokkal korábban nyilatkozott a nyugdíjemelés számairól, mely szerint 2018. január 1-től a nyugdíjak 3 százalékkal emelkednek! Ám valójában nem 3 százalékkal fognak növekedni a nyugdíjak a decemberi nyugdíjhoz mérten, hanem…

Varga Mihály már hónapokkal korábban nyilatkozott a nyugdíjemelés számairól, mely szerint 2018. január 1-től a nyugdíjak 3 százalékkal emelkednek! Ám valójában nem 3 százalékkal fognak növekedni a nyugdíjak a decemberi nyugdíjhoz mérten, hanem 4%-al, mivel novemberben a nyugdíjkorrekció miatt 1-%-os emelés lesz minden hónapra! Vagyis decemberre is, de decemberben nem emelt összegű nyugdíjat utalnak, ugyanis azt a plusz 1%-ot már kifizették novemberben!

Tehát a decemberi nyugdíjemelés plusz 1%-át már januárban mindenki megkapja, valamint jön a bejelentett 3% vagyis 4%-os nyugdíjemeléssel kell számolni januártól.Ez egy átlagos nyugdíjas életében havonta körülbelül 4600 – 4800 forintot jelent vagyis 55-58 ezer forintot éves szinten.

Nyugdíjemelés 2017: itt a friss lista! A Magyar Közlöny október 31-i számában megjelent a 2017. novemberi nyugdíj-kiegészítésről és nyugdíjprémiumról szóló kormányrendelet. Íme, a részletek.

Ők kapnak nyugdíjemelést 2018. január 1-től >>>

  1. öregségi nyugdíj,

  2. özvegyi nyugdíj,

  3. szülői nyugdíj,árvaellátás,

  4. baleseti hozzátartozói nyugellátás,

  5. mezőgazdasági szövetkezeti öregségi,

  6. Munkaképtelenségi, özvegyi járadék,

  7. mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű öregségi,

  8. munkaképtelenségi,

  9. özvegyi járadék,

  10. korhatár előtti ellátás,

  11. szolgálati járandóság,

  12. átmeneti bányászjáradék,

  13. táncművészeti életjáradék,

  14. rokkantsági ellátás,

  15. rehabilitációs ellátás,

  16. baleseti járadék,

  17. bányászok egészségkárosodási járadék,

  18. fogyatékossági támogatás,

  19. vakok személyi járadék,

  20. rokkantsági járadék,

  21. Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított ellátásban,

  22. polgármesterek közszolgálati járadék,a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti árvák kiegészítő támogatás,

  23. a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti kiegészítő rokkantsági támogatás,a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti,

  24. valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti kiegészítő hozzátartozói támogatás,az egyes személyes szabadságot korlátozó intézkedésekkel vagy semmissé nyilvánított elítéléssel összefüggésben járó emelés,

  25. a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék.

Örülsz a hírnek? Akkor ne felejtsd el megosztani!

Forrás: tudasfaja.com

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work