7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSportForma1F1: Wéber Gábor elárulta, szerinte kire érdemes figyelni

F1: Wéber Gábor elárulta, szerinte kire érdemes figyelni

Wéber Gábor kommentátor szerint a Ferrari csapatánál a legfőbb problémát a motorerő hiánya okozza, így a maranellói istálló még a középmezőny elejéhez sem ér oda. A magyar Forma–1-es közvetítés vezetője arról is beszélt az InfoRádióban, hogy a McLaren tehetsége, Lando Norris akár a következő korszak egyik sztárja is lehet.

Az eddigi futamok mérlege alapján megállapítható, a Forma–1 középmezőnye meglehetősen sűrű. A jelek szerint a két élcsapat, a Mercedes és a Red Bull mögött a Racing Point autója a leggyorsabb, viszont a McLaren használta ki legjobban a lehetőségeit. A Renault sem mondható lassúnak, bár inkább utóbbi istálló mögött foglal helyet, míg a Ferrarinak – Leclerc szezonnyitón elért második helye ellenére – távolinak tűnik, hogy a középmezőny élére álljon.

Wéber Gábor szerint a Hungaroringen sem valószínű, hogy változik a fenti összkép. A kommentátor az első két futam tapasztalai alapján kifejtette, hogy a Racing Pointban még rengeteg tartalék lehet, Sergio Perezék eddig egyik versenyen sem tudták igazán maximalizálni a lehetőségeiket.

Ezért egyértelműen őket tartja a harmadik erőnek a Mercedes és a Red Bull után, és lát esélyt, hogy a magyarhoz hasonló technikás pályákon közelebb tudnak majd hozzájuk kerülni.

Mint évtizedekkel ezelőtt

A McLaren–Reanult-párharcból előbbit kicsivel erősebbnek érzi, de sok múlhat szerinte a pilóták teljesítményén, azon, hogy például a francia istálló ausztrál pilótája, Daniel Riccardo mennyi pluszt még tud hozzátenni az eddigi teljesítményéhez, miközben csapattársának, Esteban Oconnak is lassan bele kellene rázódnia a versenyekbe.

A Ferrarira kitérve úgy fogalmazott, hogy sajnos a harminc évvel ezelőtti érák sikertelen évkezdései rémlenek fel benne. Wéber Gábor egyetértett, menthetetlennek tűnik számukra a szezon, innentől kezdve pedig egy nagyon nehéz menetelés elé néznek, vagyis

a Ferrari számára minél rövidebb lesz az évad, annál jobban járnak vele.

Az igazi nagy problémát a kommentátor azonban abban látja, hogy a 2021-es idénynek is gyakorlatilag a mostani autókkal kell nekivágnia majd a Ferrarinak, így a következő idők kiemelt feladata az lesz, hogy a szabályok adta kereteken belül kihozzák az autóból a mérnökök a legtöbbet, amit lehet. Megjegyezte, meglátása szerint a csapat lemaradásának 70-75 százaléka a motorteljesítmény-vesztésből származik, és csak kisebb része írható a rossz vezethetőség és a kisebb leszorítóerő számlájára.

A fentiek ismeretében viszont a McLaren spanyol pilótája, Carlos Sainz sem lehet önfeledten boldog, hiszen, mint ismert, május végén két évre aláírt a Ferrarihoz a 2021-es évtől kezdődően. Azzal együtt sem, hogy a McLaren csapata egyre inkább csapattársa, Lando Norris köré szerveződik, aki az első két teljes hétvégét tekintve talán a mezőny egyik legjobbja volt.

Norrissal kapcsolatban Wéber Gábor megjegyezte, bár a Red Bull Ringen, magán a futamon semmi extrát nem mutatott a fiatal brit pilóta, de, amikor kell, „nagyon meg tudja magát rázni, valahogy jókor van jó helyen, és a lehetőségeket pedig mindig levadássza”. Ebben benne lehet a fiatal korából adódó „éhség, az összes szemtelenséggel”, amiből persze előbb-utóbb hibák is adódnak – magyarázta a szakember –, de mindezek ellenére

jól látható Norris érettsége is, hogy egy Forma–1-ben töltött év után mennyire hamar összeszedte magát,és amellett, hogy mind az egykörös, mind a versenytempója javul, a helyzetfelismerési képessége kifejezetten kimagasló.

A kommentátor szerint Lando Norris olyan versenyzője lehet a McLarennek, aki – fiatal kora ellenére – pariban lehet a mellé érkező Daniel Ricciardóval. Ami jó is, meg rossz is, hiszen az ausztrál azért jön, hogy első számú pilóta legyen, rá építsék a csapatot, és vezéregyéniségként irányítsa a McLarent. Wéber Gábor megjegyezte, a Max Verstappen 2015-ös debütálása óta eltelt időkben már nem is annyira meglepő, hogy a fiatalok sokszor fejben is készen érkeznek a Forma–1-be, vagy legalábbis nagyon hamar éretté válnak arra, hogy jól teljesítsenek.

Úgyhogy Lando Norris kifejezetten egy olyan versenyzője lehet az F1-nek, aki nagy sikerek elé néz, hogy lesz-e ebből világbajnoki cím, vagy annak lehetősége, nagyrészt persze azon is múlhat, hogy a McLaren csapata mennyit fejlődik, illetve a pilóta jövője merre visz

– fogalmazott a szakember.

Wéber Gábor végezetül a Magyar Nagydíjjal kapcsolatban úgy nyilatkozott: egyértelműen Mercedes fölényre számít, ugyanakkor reméli, hogy a Red Bull, illetve a holland pilótájuk, Verstappen közelebb kerülhet hozzájuk. Alexander Albon teljesítményét illetően hozzátette: az hagy némi kívánnivalót maga után, különösen a versenytempója, és ha nem fogja tudni magát megrázni, hogy segítse Verstappent a Mercedesekkel vívott küzdelemben, azon a jövője is múlhat a thaiföldi versenyzőnek.

Nyitókép: MTI/AP/Getty/Mark Thompson
infostart / Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work