11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBelföldi hírekEzt üzenték az ellenzéki pártok május 1-jén

Ezt üzenték az ellenzéki pártok május 1-jén

A Jobbik célja, hogy egy ember maximum 8 évig lehessen kormányfő, Gyurcsány pedig állítja, hogy egy választói kerületben csak egy demokratikus ellenfele lesz a Fidesznek 2018-ban.

Jobbik

Egy szabadabb és igazságosabb Magyarország felépítése mellett foglalt állást Vona Gábor, a Jobbik elnöke a párt május 1-i budapesti rendezvényén, a Hajógyári-szigeten. Az ellenzéki politikus fontosnak nevezte a párt változását, amit azzal magyarázott, hogy ami nem változik, az elpusztul. Értékelése szerint nem az a Jobbik küldetése, hogy egy társadalmi réteget örömmel töltsön el, hanem hogy Magyarországot erős, boldog és szabad országgá tegye.

Vona Gábor ismertette a párt törekvéseit, köztük az európai béruniót, az úgynevezett földesúradót és a „lux Lúdas Matyi” törvénycsomagot, valamint azt a tervet, hogy egy ember legfeljebb nyolc évig lehessen kormányfő.

Budapest, 2017. május 1.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke (k) beszél a párt majálisán, a Hajógyári-szigeten 2017. május 1-jén. Balra Kisberk Szabolcs újságíró, a beszélgetés moderátora. MTI Fotó: Kovács Attila

 

Demokratikus Koalíció

Gyurcsány Ferenc szerint a jövő évi választáson a demokratikus ellenzéki pártok együtt fognak működni és a Fidesznek minden választókerületben csak egy demokratikus ellenfele lesz, „ha törik, ha szakad”.

A Demokratikus Koalíció elnöke a párt városligeti majálisán azt mondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök téved, ha azt gondolja, hogy az ellenzéki pártok közötti viták lehetetlenné teszik, hogy közös erővel forduljanak szembe vele.

Az április 23-i zuglói időközi választásra utalva hangsúlyozta: a voksolás világosan megmutatta, hogy ha együttműködnek, akkor győznek, „nem kicsit, hanem nagyon”. Hozzátette, hogy habár a zuglóiból nem lehet országos következtetést levonni, de a Fidesz valamennyi helyi választáson rosszabbul szerepel, mint három vagy négy éve. Emellett azt javasolta a kormányfőnek, hogy ne higgyen a közvélemény kutatásoknak, mert ugyanúgy fog járni, mint 2002-ben. „Miniszterelnök úr, most is veszíteni fogsz” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

Budapest, 2017. május 1.
Közös fénykép készül Gyurcsány Ferencrõl, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökérõl és egy szimpatizánsról a párt majálisán a Városligetben 2017. május 1-jén, a munka ünnepén. MTI Fotó: Mohai Balázs

 

LMP

Az LMP az ígérte a május elsejei sajtótájékoztatón, hogy megakadályozza a Városliget beépítését. A párt szerint egy közparkban nincs helye gigantikus betonépületeknek, és mindent meg fognak tenni azért, hogy ne kezdjék el az építkezéseket.

Moldován László VII. kerületi LMP-s képviselő, a párt ligettel kapcsolatos népszavazási kérdésének benyújtója elmondta: bebizonyítják, hogy a népszavazás nem a Fidesz kiváltsága, az embereknek joguk van dönteni az olyan horderejű kérdésekről, mint Paks II. vagy a Városliget beépítése. Hangsúlyozta továbbá, hogy szükséges a liget rekreációs megújítása, de múzeumok nélkül, és a beruházás így a jelenlegi mintegy 250 milliárd forintos költséggel szemben csak annak tizedébe kerülne.

A kúria várhatóan a héten dönt a Fővárosi Választási Bizottság által hitelesített, de megtámadott kérdésükről, amely arról kérdezné meg a budapestieket: támogatnák-e, hogy a liget zöldfelületének aránya ne legyen kisebb 70 százaléknál.

Budapest, 2017. május 1.
Schmuck Erzsébet, az LMP parlamenti frakcióvezetõ-helyettese aláír egy transzparenst a Liget beépítése ellen indított aláírásgyûjtés sajtótájékoztatóján a Lehet Más a Politika (LMP) rendezvényén a Városligetben 2017. május 1-jén. Az LMP szerint egy közparkban nincs helye gigantikus betonépületeknek, az ellenzéki párt ezért meg fogja akadályozni a Városliget beépítését. MTI Fotó: Mohai Balázs

Az ellenzéki vitafórumon többen is felszólaltak

A fórumon felszólalt Molnár Gyula, az MSZP elnöke, Ander Balázs, a Jobbik képviselője és Gyurcsány Ferenc mellett Schmuck Erzsébet, az LMP frakcióvezető-helyettese is, aki a megoldandó problémák közül fontosnak nevezte, hogy biztonságos, kiszámítható munkahelyek legyenek, a munkavállalók ne “éhbérért” dolgozzanak, valamint szerinte a közszféra bérét is rendezni kell.

Szintén ezen a rendezvényen szólalt fel Karácsony Gergely, Párbeszéd társelnöke és miniszterelnök-jelöltje, aki azt mondta, ha 2018-ban kormányváltás lesz, akkor egyfajta megállapodást kell kötni arról, hogy Magyarország hosszú távon hogyan akar fejlődni.

Juhász Péter, az Együtt elnöke a fórumon azt mondta, a többkulcsos adórendszer bevezetése a bérből és fizetésből élők érdeke. A megoldandó feladatok közül kiemelte: vissza kell állítani a munkavállalók érdekképviseleti szerveinek jogosultságait, valamint a szakszervezeti képviselők jogi védelmét.

Bősz Anett, a Liberálisok ügyvivője is az egyenlő munkáért egyenlő bért elvének érvényesülését, a sztrájktörvény rendezését és a munkavállalók kiszolgáltatottságának megszüntetését hangoztatta.

A KDNP szerint “porondmester” szerepében tetszeleg Gyurcsány Ferenc

A Gyurcsány Ferenc és Vona Gábor által a pártok rendezvényein elhangzottakra reagálva a KDNP azt közölte, Gyurcsány Ferenc úgy tesz, mintha nem lett volna meg a lehetősége, hogy Magyarországot jó irányba és felelősen vezesse, de elmulasztotta. Hozzátették: “már-már nevetséges”, hogy a “porondmester” szerepében tetszelegve még az ellenzéki összefogást is képes volt egy személyben bejelenteni.

Vona Gábor szavaira válaszul azt írták, a pártelnök azzal “hergelte” híveit, hogy a kormány álháborúkat vív, álproblémákról beszél. Feltették a kérdést, hogy a migránskérdés kezelésére, az eddigi gazdasági eredmények megóvására vagy Magyarország nemzeti szuverenitásának fenntartására gondolt-e Vona Gábor.

Az ellenzék nem támogatja a dolgozókat a Fidesz szerint

A Fidesz az ellenzéki megszólalásokra reagálva közleményében azt írta, amikor az adócsökkentésekről és a béremelésekről kell dönteni, akkor az ellenzék nem támogatja a dolgozókat, ha rajtuk múlt volna, akkor mára egyetlen a munkát érintő adócsökkentés sem valósulhatott volna meg.

A közlemény szerint a Fidesz kormányzása óta a segélyt felváltotta a munka, 700 ezerrel többen dolgoznak, 12-ről 4,5 százalékra csökkent a munkanélküliség, csökkennek az adók, Európa egyik legalacsonyabb személyi jövedelemadóját és társasági adóját vezették be, nő a gazdaság és nőnek a bérek is. A 2018-as költségvetés a munkából élők költségvetése lesz, jövőre tovább csökkennek a munkát terhelő adók, tovább nő a minimálbér, a szakmunkás minimálbér, folytatódnak a béremelési programok és tovább nő a kétgyermekesek családi adókedvezménye – sorolták a tervezett intézkedéseket.

MTI

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem