13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőMűvészetEzt üzente Törőcsik Mari a kórházból

Ezt üzente Törőcsik Mari a kórházból

A Nemzeti Színház társulata 82. születésnapja alkalmából köszöntötte Törőcsik Marit, a nemzet színészét csütörtök délután a szombathelyi Markusovszky kórházban.

Törőcsik Mari – Mészáros Márta új filmjében, az Aurora borealis – Északi fény című filmben.

A társulat tagjai személyes üzeneteket írtak Törőcsik Marinak, valamint egy közös köszöntést is megfogalmaztak – olvasható a színház közleményében.

A társulat levelében azt írja, Törőcsik Marit várják vissza a színpadra, hogy játékával további örömet szerezzen nekik és a közönségének is.

A nemzet színészét Vidnyánszky Attila és Cserhalmi György telefonon köszöntötte fel az Úri muri című előadás próbájáról. Törőcsik Mari is üzent a társulatnak:

a Nemzeti Színház társulatának üzenem, beleértve mindenkit a pincétől a padlásig, a műszaktól a takarítókig: részint nekik is köszönhetem, hogy még itt az ágyban fekszem és beszélek. Annyi szeretetet kaptam tőlük, ami életben kell, hogy tartson. Talán azt is megérem, hogy még egyszer színpadra állok”.

Anatolij Vasziljev orosz rendező, a művésznő barátja, emailben köszöntötte Törőcsik Marit. Mint írja, mindenkinek, akivel színházi szemináriumok során találkozik, Törőcsik Mariról mesél. “Büszke vagyok rád és rajongok érted” – írja a neves művész.

Forrás: MTI, hirado.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem