17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárEzt mondta George Clooney felesége állapotáról

Ezt mondta George Clooney felesége állapotáról

forrás: hellomagazine.com

A színész most egész pontos választ adott arra, vajon gyermeket vár-e felesége, Amal vagy sem.

George Clooney és Amal 2014 szeptemberében tartott esküvője óta egyetlen kérdés foglalkoztatja megállás nélkül a rajongókat. Amit valószínűleg már mi is kórusban tudunk, azaz mikorra várja a házaspár első közös gyermekét. Nos, nagyon úgy tűnik, hogy Mrs. Clooney nem szeretné elkapkodni a gyermekvállalást, egyelőre inkább a emberjogi kérdésekben és a házasságában próbál meg kiteljesedni. Akárhányszor szóba került eddig a téma, George és Amal is igyekezett ügyesen kitérni a válaszadás elől. Ám, most a leendő apuka férfias választ adott a The Telegraph újságírójának.

Ezt mondta George Clooney felesége állapotáról
Egyelőre még nem szánták rá magukat a gyermekvállalásra. Fotó: Rex Features

„Nem, nem az. (Nem várandós, a szerk.) De nagyon bírom, hogy ezzel a pletykával indított” – válaszolta mosolyogva.

Nos, hát ebből egyértelműen kiderült, hogy a helyzet változatlan, és Amal Clooney egyelőre mondjuk David Cameronnal tölti a délutánját a Downing street 10-ben, mint gyerekszobai kiegészítőkért futkározna London legjobb babakelengye boltjaiban.

 

Most népszerű

Hasonló hírek