Image default
Technika, kommunikáció

Ezt mi is megérezzük – a Google rendet tesz

forrás: hirado.hu

Algoritmusmódosítások sorozatát jelentette be a keresőóriás, melynek célja, hogy fellépjen a webet elöntő feltört weboldalak és a spam ellen.

Lesznek olyan keresések, ahol a szokásos 10 találatot sem tudják majd nyújtani a felhasználóknak.

A Google adatai szerint tavaly 180 százalékkal nőtt a feltört weboldalak szám az interneten. Bár a vállalat a nyár folyamán útjára indította a „NoHacked” kampányát, ez azonban úgy tűnik kevésnek bizonyult.

Tegnap a Google hivatalos weboldalán jelentette be, hogy algoritmus módosítások sorozatát indította el, amelynek célja a feltört weboldalak és a webspam eltávolítása a találati listájáról – írja az ite.hu keresőoptimalizálási hírportál.

Meglátásuk szerint a módosítások a keresések 5 százalékánál jelentkeznek majd, de nyelvtől függően ettől lényegi eltérés is lehet. Bár ez az 5 százalék látszólag nem komoly szám, az elmúlt években csak egy hasonló nagyságrendű változtatás történt, miközben a Google évente 600 alkalommal is változtatja keresőalgoritmusait.

Mi is érezni fogjuk

Külön közleményben hívja fel a Google a figyelmet arra, hogy mivel nagy mennyiségű fertőzött oldalt távolítanak majd el a találat listáról, ezért lesznek olyan keresések, ahol a szokásos 10 találatot sem tudják majd nyújtani a felhasználóknak.

A blogoldalukon közzétett bejegyzés szerint a feltört weboldalak között kormányzati oldalak, egyetemek oldalai éppen úgy megtalálhatóak, mint céges oldalak, blogok, vagy éppen konferenciák weboldalai. A hackerek célja elsősorban a felnőtt tartalmú, vagy illegális tartalmú weboldalaik erősítése.

Miért törik fel a weboldalakat?

Alapvetően azért törik fel a weboldalakat a hackerek, hogy arra fertőzött tartalmakat és linkeket helyezzenek el. A megbízható oldalakról származó linkek javítják a helyezésüket a keresőben, és így több forgalmat és bevételt hoz saját weboldaluk.

hirmagazin_2015-10-07_134905
Az Ashley Madison honlap egy iPaden. A hackerek ügyfelek tömegeinek fotóit, szexuális fantáziáit és személyes adatait hozták nyilvánosságra. (Fotó: Reuter/sChris Wattie)

A hackelés másik módja, amikor kártékony programokat telepítenek a weboldalakra, amelyek képesek a felhasználók adatait, akár bankkártya adatokat is ellopni. A legutóbbi ilyen eset az Ashley Madison felnőtt társkereső oldal feltörése volt, mikor több tízmillió felhasználó adata került nyilvánosságra.

Akkor tudják meg, amikor már régen túl vannak rajta

A Forbes adatai szerint minden nap 30 000 weboldalt törnek fel hackerek. A fő problémát az jelenti, hogy a weboldaltulajdonosok általában nem is észlelik a problémát, és a feltört tartalom így hosszú ideig szolgálhatja a bűnözőket.

Többnyire akkor értesülnek a weboldalak a feltörésről, amikor a Google e-mailben értesíti őket a feltörésről. A Google keresőrobotjai ugyanis rendszeresen bejárják a weboldalakt, így megtalálják a gyanús új tartalmakat is. A kereső a feltört oldalakat nem biztonságosnak jelöli, ami komoly forgalomkieséssel is járhat az oldaltulajdonosoknak.

 

Hasonló hírek

Hullámenergia az ausztrál tengerészgyalogosoknak

info

Megvan az első márka, amely elérte a 100 millió követőt Instagramon

Géza

Hat olcsó és jó kínai akciókamera – menő kütyük nem csak egy nyárra

Géza