Hirmagazin.eu
Főoldal » Ezreket ölhettek meg a venezuelai biztonsági erők
Külföld

Ezreket ölhettek meg a venezuelai biztonsági erők

Több ezer embert gyilkoltak meg önkényesen a biztonsági erők Venezuelában az utóbbi években – közölte az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogi szervezet.

Euronews

Bejelentése szerint akár 8 ezernél több embert gyilkolhattak meg a fegyveres erők a súlyos gazdasági-politikai válság sújtotta dél-amerikai országban.

Az AI megállapítása szerint a hatóságok gyakran túlzott erőt alkalmaztak, bizonyos esetekben szándékosan emberölés céljával.

A jogvédő szervezet közölte: Venezuela történetének legnagyobb emberi jogi válságát éli, a jogsértések között – amelyeket tüntetők vagy fegyvertelen emberek ellen követtek el – rossz bánásmód, kínzás és ítélet nélküli kivégzések egyaránt szerepelnek. Állításuk szerint a dél-amerikai ország a világ egyik legerőszakosabb helye, 100 ezer emberre 89 gyilkosság jut, az emberölések száma – a szervezet megállapítása szerint – magasabb, mint a háborús országokban.

Az AI szerint főként szegénynegyedekben élő fiatal férfiak estek áldozatul a biztonsági erőknek, illetve bűnszervezeteknek. 2017-ben a gyilkosságok áldozatai 95 százalékban 12 és 44 év közötti fiúk és férfiak voltak. Az esetek több mint 90 százaléka pedig büntetlenül maradt. Az AI a bűnözői csoportok erőszakcselekményeiért is a venezuelai hatóságokat okolta, mondván, hogy a fegyverek elterjedése elleni fellépésük hatástalan.

„Több ezer szegénységben élő fiatal férfi hal meg évente az erőszak ördögi körében, aminek megállításában a hatóságok kudarcot vallottak” – szögezték le.

Az AI csütörtöki közlése emlékeztet az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának (UNHRC) egy júniusi jelentésére, amelyben azt állították, hogy a rendfenntartó erők legalább 505 embert gyilkoltak meg azzal céllal, hogy csökkentsék a bűnözési mutatókat a gazdasági válság sújtotta dél-amerikai országban. Az UNHRC szerint is a rendfenntartó erők az úgynevezett bűnözés-ellenes műveleteket szegénynegyedekben, fiatalemberek ellen hajtották végre, bírói végzés nélkül. A jelentés szerint a hatóságok emberei hamis bizonyítékokat helyeztek el önkényes öldökléseik helyszínén, így akarva például azt a látszatot kelteni, hogy az áldozatok tüzet nyitottak rájuk. A bűnözés csökkentését szolgálni hivatott kampány a „Népi Felszabadító Műveletek” fedőnevet viselte.

A világ legnagyobb olajkészleteivel rendelkező ország évek óta súlyos gazdasági, politikai és társadalmi válsággal küzd, mára gyakorlatilag a polgárháború szélére sodródott. A gazdasági problémák forrása, hogy az országnak a kőolajon kívül szinte semmilyen exportcikke nincs, ezért az olaj világpiaci árának esése miatt Venezuela gazdasága zuhanórepülésbe kezdett, és elszabadult az infláció. A gazdasági nehézségek és az elharapódzó erőszak elől több mint 2,3 millió venezuelai menekült el hazájából 2014 óta.

Forrás: MTI

Hasonló hírek

Ha nem lép az EU, 30 millió migráns indul útnak Európába

Mazsi

Miért ölik egymást a síiták és a szunniták?

info

Telefonon tárgyalt Putyin Trumppal

Edit
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------