Hirmagazin.eu
Főoldal » Ezrek rekedtek a tengeren, sehol sem engedik kikötni a luxushajókat (18+)
18+

Ezrek rekedtek a tengeren, sehol sem engedik kikötni a luxushajókat (18+)

Több mint tucatnyi óceánjáró szállodahajó keres nyitott kikötőt, mert a koronavírus-járvány miatt sehol sem kap kikötési engedélyt.

Március 13-án a óceánjáró hajók nemzetközi szövetsége (CLIA) 30 napra felfüggesztette a hajójáratok indulását és érkezését az Egyesült Államok kikötőibe a koronavírus-fertőzés veszélye miatt.

Több mint két héttel a tilalom kihirdetése után még utasok tízezrei várják a sorsukat csaknem húsz hajó fedélzetén. A CLIA, amely 38 hajótársaság 277 járművét képviseli, a CNN érdeklődésére közölte, a hajóállomány 5,4 százaléka még mindig nem tudott kikötni.

CNN összegyűjtötte, mely hajók vesztegelnek a tengeren:

Zaandam – eredetileg dél-amerikai körúton volt, és Chilében kellett volna március 21-én kikötnie. Influenzaszerű megbetegedése 73 vendégnek és a legénység 116 tagjának van, négyen elhunytak a hajón. A Holland America hajótársaság ezt nem erősítette meg, csupán két ember pozitív koronavírustesztjét jelentette be. A hajó úton van a floridai Fort Lauderdale felé, de mivel sehol sem engedték kikötni, egy másik hajóval kellett új személyzetet és ellátmányt vinni.

Arcadia – januárban indult 100 napos világ körüli útra, most Southamptonba tart, miután legutóbb Fokvárosban nem engedték kikötni. Április 12-én, az eredetileg tervezett időpontban ér véget az út. A hajón egyelőre nincsenek fertőzöttek.

Maasdam – a hajó megérkezett San Diegóba, és mivel nem volt beteg a fedélzeten, ezért a 842 utast és az 542 tagú legénységet úgy engedik el a hajóról, hogy mindenkit közvetlenül a repülőjáratához szállítanak.

Coral Princess – március 5-én indult a chilei Santiagóból, és nem tudta letenni az utasait Brazíliában, noha nincs vírusfertőzött a hajón, ezért most Fort Lauderdale felé tart.

Pacific Princess – Ausztráliában kiszállhattak az egészséges utasok, és azonnal repülővel indultak haza, akik betegek, a hajón maradtak, amely most visszaindult Los Angelesbe. A hírek szerint 75 maradtak a hajón, de nem tudni, hogy koronavírus fertőzte-e meg őket.

Queen Victoria – még január 8-án indult 82 napos útjára Hamburgból, és Dél-Amerikába tartott. Most Southampton felé hajóznak, és a hírek szerint senki sem beteg a fedélzeten.

Queen Mary 2 – január 3-án indult egy 103 napos útra New Yorkból, de most megszakította az útját, és Ausztráliából Southhamptonba tart. Az utasok többsége Perthben kiszállt, és hazautazott, és csak azok maradtak, akik egészségügyi okokból nem szállhatnak repülőre. Közöttük sincs egyelőre beteg.

MSC Magnifica – január 4-én indult világ körüli útra, de március 24-én nem engedték kiszállni az utasokat Ausztráliában, noha nincs beteg az utasok között. Most Európa felé vette az irányt a Magnifica.

Celebrity Eclipse – március 1-jén indult Buenos Airesből, de nem köthetett ki Chilében, így most San Diego felé tart. A fedélzeten nincs fertőzött, viszont fogytán vannak a készletek.

Azamara Pursuit – egy nappal később indult az argentin fővárosból, és egyenesen Miamiba megy, mert útközben sehol sem tudott kikötni.

Costa Victoria – Civitavecchia kikötőjében áll a hajó, amelyen korábban egy fertőzöttet regisztráltak, ő már Görögországban kiszállt. A többiek most hagyják el a hajót Olaszországban.

Columbus és Vasco da Gama – a két hajó a múlt héten a thaiföldi Phuket közelében találkozott, és 239 utas helyet cserélt. A briteket átköltöztették a Colombusra, míg az ausztrálokat és az új-zélandiakat a Vasco da Gama viszi haza. Előbbi csak április 13-án ér Tilburybe, utóbbi már kikötött Freemantle-ben, de egyelőre nem engedték kiszállni utasokat. A csaknem nyolcszáz ausztrált azonnal kéthetes karanténba viszik, míg a többieket elviszi a hajó Új-Zélandra. Egyik hajón sem volt beteg.

Artania – a Hamburgból induló 140 napos út Ausztráliában szakadt meg, jelenleg arra várnak az utasok, hogy a Frankfurtba induló repülőgépeik felszálljanak. Egy utas lett fertőzött, majd további hét embernél mutatták ki a koronavírust, őket már kórházba vitték.

Nyitókép: MTI/EPA/John G. Mabanglo
infostart, Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Éjjeli gyönyör: így érd el, hogy álmodban érjen az élmény!

Mazsi

Szexgyilkos hálószobatitkok: Kipakolnak a kielégítetlen házastársak

Mazsi

5 titkos szextipp, amitől minden férfi megőrül – 18+

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------