11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSzabadidőBulvárEzért lett rosszul Törőcsik Mari!

Ezért lett rosszul Törőcsik Mari!

2015 06 13 002841
Váratlanul rosszul lett a Pécsi Országos Színházi Találkozó egyik előadása előtt Törőcsik Mari – számolt be a Blikk.

A Nemzet Színésze a Nemzeti Színház Brand című darabjára készült a találkozón, de orvosa nem engedte színpadra lépni, noha a művésznő gyenge állapota ellenére vállalni akarta az előadást. Szóba került, hogy Törőcsiket narrációval pótolják, és így adják elő a darabot, de ebbe a rendező, Zsótér Sándor nem egyezetett bele, így végül az előadás elmaradt, a gyengélkedő színésznő pedig a pécsi szállodai szobájában pihente ki magát.

Csütörtökön sikerült a Blikknek utolérnie Törőcsik Marit, aki szerencsére már sokkal jobban érezte magát:

– Köszönöm az érdeklődést, már jól vagyok, csak az ijedtség volt nagy – mondta a telefonban. – Azért lettem rosszul, mert abba kellett hagynom egy gyógyszert, amit csak fél évig lett volna szabad szednem, de már hét hónapja szedtem. Emiatt lettem rosszul, és ráadásul pont azon a napon, amikor az előadás lett volna.

Valóban szerettem volna a körülmények ellenére megcsinálni az előadást, de végül igaza volt az orvosnak, olyan állapotban – elnézést, hogy ilyet mondok, de savat hánytam – nem lehet színpadra menni. Most már azért megnyugodtam, hogy hála istennek kiderült, csupán a gyógyszer miatt volt az egész. Azt azért nagyon sajnálom, hogy pont ez az előadás maradt el, ami annyira közel áll a szívemhez, és persze a sok csodálatos kolléga miatt is bánt a dolog.

Törőcsik Mari idős kora ellenére rendkívül energikus, a Brand című előadásban két szerepet is játszik, méghozzá félelmetes erővel. Pedig 2008 őszén már úgy tűnt, mindennek vége, amikor Törőcsiknek egy rutin-tüdővizsgálat közben leállt a vérkeringése, és a klinikai halál állapotába került. Az orvosok szerencsére visszahozták, de másfél hónapig kómában volt, és csak hosszas rehabilitációval tudott felépülni.

Ezzel együtt a következő őszön újra színpadra állt, és azóta is folyamatosan játszik, forgat, illetve közönségtalálkozókra jár. Idén év elején egy szerencsétlen balesetben a csuklóját is eltörte, a Brand című Zsótér-darabot begipszelt kézzel próbálta végig.
Forrás: TheNews

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem