17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárEzért hagyta el 9 év után a vőlegényét a csodás hangú magyar...

Ezért hagyta el 9 év után a vőlegényét a csodás hangú magyar énekesnő

Egy baleset után komolyabban kezdett gondolkodni az életéről, és rájött: párkapcsolata már nem a régi.

9 év után először van egyedül Király Linda, de szerinte ez most jól van így. Az énekesnő őszintén vallott arról, miért bontotta fel az eljegyzését Zsomborral egy halálközeli élmény után.

“Történt, hogy ültem otthon a kádban, amikor az alattunk lévő lakásban elektromos zárlat keletkezett, ezért valahogy áram került a kádunkba, ami persze azonnal megrázott. Hiába akartam, nem bírtam mozdulni. Szerencsére Zsombi épp bejött fogat mosni, kiszedett a vízből és kórházba vitt” – mondta az énekesnő a BEST Magazinnak.

Ameddig lábadozott, Király Lindának volt ideje az életén gondolkodni, és sok mindent másképpen kezdett látni. Mivel Zsomborral nem tudtak visszaköltözni a lakásba, a fiú a szüleihez költözött, de közben az énekesnőnek a munkája miatt az Egyesült Államokba kellett utazni. A külön töltött nyolc hónap alatt egyszer sem tudtak találkozni. 

“És ez megpecsételte a sorsunkat.” Az énekesnő úgy érezte, hogy már csak barátként tekint a férfire, ezért kilenc év együttlét után szakított. Ugyanakkor arra is rájött, hogy több időt kell többek között a betegsége miatt magára szánnia.

Király Lindánál hat éve diagnosztizáltak pajzsmirigy alul működést, valamint találtak egy daganatot az agyalapi mirigyében. Ez a probléma sok stresszt okoz neki, de jó úton halad a gyógyulás felé, amihez többek között meditációval járul hozzá.

Forrás: Ripost

Fotó: Markovics Gábor

 

Most népszerű

Hasonló hírek