Image default
Gasztronómia, vega

..Ezért egyél minden nap tojást!

Napi legalább 1 db tojás csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát

A fantasztikus felfedezést a kínai professzoroknak köszönhetjük, akik 9 éven át 400 ezer önkéntes résztvevő segítségével elemezték az összefüggéseket a napi tojásfogyasztás és az egészség között. Azok ugyanis, akik naponta fogyasztottak tojást, 18 százalékkal csökkentették a kardiovaszkuláris megbetegedésekre való hajlamukat – legalábbis azokhoz képest, akik egyáltalán nem (vagy csak nagyon ritkán) ettek tojást.

Bár a múltban több aggály is felmerült a tojással kapcsolatban, ma már biztos, hogy ez a táplálékforrás jelentős pozitív befolyással bír a szervezetre: többek között erősíti a látást, segíti a tápanyagok felszívódását, hosszú ideig biztosítja a teltségérzetet, csökkenti a testsúlyt, valamint javítja az emlékezőképességet és az agyi folyamatokat is.

Ha eddig kétségeid merültek fel a tojás egészségre ható tulajdonságaival szemben, hadd nyugtassunk meg: még mindig ez a világ egyik legjelentősebb táplálékforrása.

wellandfit

Hasonló hírek

Csemegeuborkát tekert a sertés húsba, majd a sütőbe tette. Ezt a receptet eddig miért nem olvastuk sehol?

Mazsi

Epermánia: íme a legjobb epres trükkök, amiktől leesik az állad

Mazsi

Íme a krumplis recept, ami meghódította az internetet. Te is imádni fogod!

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------
Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelöl örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelöl valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesztő
--------------------------------------------