11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőBulvárEzért edz ketrecharcosokkal a magyar sztárszínész

Ezért edz ketrecharcosokkal a magyar sztárszínész

Árpa Attiláról köztudott, hogy szenvedélyesen szereti az amerikai-focit.

A kőkemény sportágba akkor szeretett bele, amikor San Franciscóban járt 16 évesen. De amikor hazajött, itthon még nem voltak egyesületek. Így Árpa Attila barátaival megalapította a Budapesti Farkasok csapatát, ami azóta hétszeres magyar bajnok, és meghatározó tagja a magyarországi amerikai-futballnak.

Ezért edz ketrecharcosokkal a magyar sztárszínész

Igaz a producer később három évre kiszállt filmes karrierje miatt, de tavaly újra felhúzta az imádott mezt, de a testmozgás több fajtáját is rendszeresen űzi.

Ezért edz ketrecharcosokkal a magyar sztárszínész 1

Imádok több fajta sportot is, például a lovaglást, amit a legnagyobb örömömre most már lányommal, Amirával együtt űzünk

– mondta   Árpa Attila. „Emellett úszok, sőt most már MMA-s edzéseken is részt veszek, mert az ott tanultakat hasznosíthatom az amerikai-fociban, amit most már addig szeretnék csinálni hivatásos játékosként, amíg a csontjaim bírják!”

#boxing #gettinginshape #100kg

Attila Arpa (@attilaarpa) által megosztott bejegyzés,

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work