18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódGasztronómia, vegaEzek a legjobb magyar torták az idén

Ezek a legjobb magyar torták az idén

hirmagazin_2015-07-02_110628

Ez a négy csodálatos sütemény a Magyarország Tortája verseny döntőse.

Megszületett a döntés, kiderült, mely cukrászdák mely édességei versenyezhetnek idén a Magyarország Tortája címért. A négy döntős süteményt látva már borítékolható, hogy nem lesz könnyű dolga a zsűrinek, amikor kiválasztják 2015 győztesét.

A szakmai zsűri a Süti Chef olvasói közül választott gasztrobloggerrel, Gabriellával együtt nevezte meg a döntősöket – erről a portál fotós posztban számolt be.

Magyarország születésnapi tortája

Minden évben a magyar állam születésének szimbolikus napján, augusztus 20-án mutatják be Budapesten és az ország cukrászataiban az ország tortáját. Az alapötlet az adta, hogy olyan torta készüljön, amelyet azután egész évben országszerte több cukrászdában kóstolhatunk, mivel a győztes sütemény receptúráját nyilvánosságra hozzák.

2007 óta a Miniszterelnöki Hivatal valamint a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével közösen írja ki a pályázatot, amely során az ország különböző pontjain található cukrászatok nevezhetnek saját tortáikkal, a megtisztelő cím elnyerésére. A kiválasztás egy neves szakmai zsűri végzi, több fordulós szavazással.

2007-ben a Madártej torta, 2008-ban a Szatmári szilvatorta, 2009-ben a Pándi meggytorta nyert. 2010-ben a Szilvagombóc torta, 2011-ben a Kecskeméti barackos kölestorta, 2012-ben a Szabolcsi almás máktorta, 2013-ban a Milotai mézes grillázstorta kapta a megtisztelő címet. Tavaly, 2014-ben a Somlói revolúció lett az ország tortája.

1. Fűszeres málna torta

hirmagazin_2015-07-02_110649

„Öt különböző textúrából álló finomság, melyben mandulás felverten fekszenek a málna mousse, a fahéjas ganache és a streuzel (mandulás ropogós) rétegek” írja a Süti Chef. A torta különlegessége a legfelső, édesnemes pirospaprikával és málnával készült réteg. Készítője: Damniczki Balázs, a székesfehérvári Damniczki Cukrászdából.

2. Hortobágyi Naplemente torta

hirmagazin_2015-07-02_110707

Érdekessége az alap: izgalmas tészta, amelybe kókusz, dió, alma, citromhéj, fahéj és répa került. Ere került meggykrém, majd a citromkrém, a tetejére pedig a meggyes öntet. Készítője: Bacskó Szilárd, a balatonkenesei Eleven Cukrászatból.

Hirdetés

3. Palóc-nemes karamelltorta meggyel és mogyoróval

hirmagazin_2015-07-02_110722

Itt is az alap jelenti a különlegességet, úgynevezett képviselő felvert, karamellizált mogyoróval, rajta meggykrém és karamell mousse, a tetején karamell réteggel. Készítője Szó Gellért a salgótarjáni Kézműves Cukrászdából.

4. Pannonhalmi sárgabarack pálinkás mogyorótorta

hirmagazin_2015-07-02_110735

A karamellizált mogyoróval készült mandulás felvertet ezúttal pannonhalmi sárgabarack pálinkás sziruppal locsolta meg a mester, erre kakaóvajas sárgabarack krémet tett, majd újabb mandulás felvertre mogyorós tejcsokoládé mousse-t öntött és végül karamellel áthúzta – írja a Süti Chef. Készítője Szó Gellért a salgótarjáni Kézműves Cukrászdából.

Forrás: szeretlekmagyarorszag;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work