6.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárEz borzasztó: Éhezett, és megalázták Klapka György lányát

Ez borzasztó: Éhezett, és megalázták Klapka György lányát

Pokoli gyermekkor képe rajzolódik ki Klapka és Mary Zsuzsi lányának interjújából. Sandynek évekre volt szüksége, hogy feldolgozza a traumákat.

Klapka Sandy számára minden adott volt, hogy boldog gyermekkora legyen, hiszen híres és gazdag szülők álltak mögötte. Egy döbbenetes interjúból azonban kiderül, hogy a poklok poklát kellett kiállnia kislányként. Németországban minden rendben volt, de Klapka György és Mary Zsuzsi válásakor ő az anyjával maradt, és együtt költöztek haza Magyarországra. Sandy itt találkozott az éhezéssel és az iskolai erőszakkal…

„Tízéves voltam, amikor Magyarországra költöztünk édesanyámmal. Németországban ugyanis nem talált munkát, és akkor már javában zajlott a válás, apám pedig nem akart gyerektartást fizetni…”

– kezdte a Sorry! magazinnak Sandy, aki szerint Mary Zsuzsi alkalmatlan volt az anyaságra.

„Őszintén szólva nem volt való neki egy gyerek. Eleinte nagyon anyás voltam, aztán rájöttem, hogy sok jóra nem számíthatok tőle. Magamra hagyott, sokszor nem tudtam mit enni.

Volt, hogy egy szálloda étterméből kunyeráltam magamnak valami kaját.

Ez borzasztó Éhezett, és megalázták Klapka György lányát 1
Nem voltak jó szülők
Fotó: Szabolcs László

Anya elment dolgozni, én meg otthon voltam egyedül, pénz és étel nélkül”

– mesélte az örökösnő, akinek gyermekként csak ártott, hogy ismert emberek voltak a szülei.

„Az iskolában nagyon sokszor megvertek, megaláztak a szüleim miatt.Volt, hogy megloptak, elvették a pénzemet, csúnyán beszéltek velem. Egy idő után elegem lett ebből, és eldöntöttem, hogy magántanuló leszek”

– beszélt drámai gyermekkoráról Sandy.

Forrás: Ripost

Fotó: Keller Mátyás

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work