Főoldal » Ez a világ leggyorsabb traktorja
Tudástár - minden érdekesség

Ez a világ leggyorsabb traktorja

A Top Gear időről időre előáll hajmeresztő mutatványokkal, de épp ezért szeretik annyian a műsort. Legutóbb egy V8-as motorral szerelt, 500 lóerős traktorral írták be magukat a Guinness Rekordok Könyvébe, amely 140 km/órával száguldott.

Vicces rekordnak lehetnek tanúi a Top Gear autós sorozat következő epizódját nézők, ugyanis egy 5.7 literes V8-as Chevrolet motorral szerelt 500 lóerős szupertraktor fedélzetén száguld 140,2 km/órával a műsor anonim vezetője, Stig.

A saját készítésű, Track-tor névre keresztelt szörnyeteg ezzel be is írta magát a Guinness Rekordok Könyvébe, mint a leggyorsabb utcai traktor. A 20 collos felniken feszülő 54 collos kerekek segítenek a hatalmas erő átvitelében, míg a négy tárcsafék (a sima traktoroknak csak a hátsó tengelye fékezett) a monstrum megállításában.

Ezek mellett olyan fontos, a közúti közlekedésre alkalmassá tevő extrák is felszerelésre kerültek, mint az Ariel Atom első és hátsó lámpái, egy állítható légrugós futómű. Mindezt egy Lamborghini narancssárga színbe burkolva.

A műsor egyik vezetője, a Jóbarátok című sorozatból ismert Matt LeBlanc csak ennyit tudott hozzátenni: „Nem kevesebb, mint négy traktor büszke tulajdonosaként bárki mondhatja rám, hogy igazi megszállott vagyok. Az e heti műsor témája legfőképp az, hogy a traktorok blokkolják Anglia közlekedését. Amikor beragadsz egy mögé, nem tehetsz mást, mint vársz. Szóval megpróbáltuk felpörgetni a mezőgazdasági munkákat (ezzel a teremtménnyel). Amikor Lewis Hamilton visszavonul az aktív versenyzéstől, ez lesz, amit vezetni fog! – fejezte be mondandóját.

87,2 mérföldperórás tempójával egy 2015. februárjában felállított 80,7 mérföldes finn rekordtól vette át az elsőséget a Top Gear traktorja.

Forrás: autoblog.hu

 

 

Hasonló hírek

Erdélyben készítik a világ egyik legdrágább lekvárját

Mazsi

Hatalmas, nyolc emelet mély víznyelők nyílnak meg minden nap az eltűnő Holt-tenger partvonala mentén

info

Brüsszel 3 millió menedékkérővel számol a következő években

info
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------