Forrás: MTI

Hogyan értékelik a környező országok az elmúlt évet, érvértékelések egy csokorban.

Románia

Romániában a társadalom és politikai elit kapcsolatának mélyülő válsága, a politikai osztály megújulásának előkészítése, illetve az útkeresés jegyében telt el a 2015-ös év.

Az országot a migrációs válság és a közvetlen terrorfenyegetés is elkerülte, de azt a történelem fősodrának peremén, a nyugodtabb oldalvizeken hajózó román társadalom is érzékelte, hogy változik körülötte a világ, és ideje leszámolni azzal az illúzióval, hogy Románia – negyed századdal a kommunizmus bukása után is – még mindig a nyugati jólét meghonosítása felé vezető átmenet időszakát éli, csak kissé lassan haladnak a dolgok.

Romániában 2015-ben is a korrupcióellenes ügyészség (DNA) és a vádhatóság által bíróság elé állított politikusok voltak a híradások leggyakoribb szereplői. Pártelnökök, törvényhozók és miniszterek tucatjainak csuklóján kattant a bilincs, és ennek megfelelően újabb történelmi mélypontra esett a parlamentbe és politikai pártokba – a képviseleti demokrácia alapintézményeibe – vetett bizalom: a román törvényhozás bizalmi indexe 11, a politikai pártoké pedig 7 százalékra süllyedt. Romániában mégis egy baleset – egy bukaresti rock-koncerten történt, több mint 60 áldozatot követelő tűzvész – bizonyult 2015 legnagyobb hatású eseményének, a tragédia ugyanis felszínre hozta a mélyebb társadalmi válság feszültségeit és az indulatok az ország vezetői, a politikai döntéshozók ellen fordultak.

Az október 30-i tragikus kimenetelű bukaresti tűzvész után elkeseredett emberek tízezrei vonultak utcára a hatóságok bűnös hanyagsága és a felelősséget elhárító korrupt politikusok ellen lázadva, majd a népharagra hivatkozva – némileg váratlanul – lemondott Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök és kormánya.

A politikustársadalommal szembeni általános bizalmatlanság és a tragédia által felszított politikusellenes indulatok közepette sem az addig kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD), sem a Klaus Iohannis államfőhöz közel álló jobboldali Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem tolakodott a kormánypalotába, így végül  a voksolásig hátralevő egy évre az államfő szakértői kormány megalakítására adott megbízást Dacian Ciolos korábbi uniós biztosnak.

A román társadalom már a bukaresti tűzvész előtt is egyértelmű jelét adta annak, hogy elege van a korrupt politikusokból és változást akar: már a felmérésekben esélytelennek tartott Iohannis 2014. novemberi államfővé választása is valóságos lázadás volt. A politikusok „vették az üzenetet”, és egész évben azon munkálkodtak, hogy minél kisebb „véráldozattal” próbáljanak megfelelni a választók által igényelt megtisztulásnak. Az útkeresést az tette nehézzé számukra, hogy éppen azoknak a döntéshozóknak kellett a politika megújítását levezényelniük, akik többnyire már eljátszották hitelüket az emberek szemében és valójában inkább hatalmuk átmentésében érdekeltek.

Mindenesetre a román parlament megalkotta a képviseleti rendszer megújítását szolgáló választójogi törvényeket: az átfogó reformcsomag megkönnyítette a pártbejegyzést, átláthatóbbá tette a pártfinanszírozást és karcsúsítja a parlamentet. Eldőlt, hogy a meglehetősen sajátos egyéni választókerületes rendszer kudarca után Románia visszatér a megyei pártlistás arányos képviselethez. Némi huzavona után arról is törvény született, hogy 2016-tól kezdve a külföldön élő román állampolgárok levélben is leadhatják voksukat.

Mindez azt szolgálná, hogy új arcok (is) megjelenjenek a politika élvonalában, akik helyreállíthatják a román parlamentarizmus megtépázott hitelét, még mielőtt a haszonleső, élősködő és képmutató politikustársadalomtól megundorodott választók magát a demokráciát dobnák sutba. A változás szükségességét elismerő politikusok persze többnyire inkább élére szeretnének állani a megújulásnak, mintsem háttérbe vonulásukkal utat engedjenek neki.

E vonatkozásban talán Victor Ponta sem kivétel, mert minden gesztusa azt mutatta, hogy nem könnyen vált meg a hatalomtól, és mindent megtett egy későbbi visszatérés érdekében. Ezért is okozott meglepetést azzal, hogy a novemberi demonstrációt követően felállt a kormányfői székből. Sokan és sokszor kérték azelőtt Ponta lemondását, de sem akkor nem volt hajlandó visszalépni, amikor a bukaresti tudományegyetem megállapította, hogy doktori dolgozata plágium, sem akkor, amikor korrupció gyanújával indult bűnvádi eljárás ellene és maga az államfő szólította fel távozásra.

Ezen lehetőségekhez képest nyilván kevésbé megalázó volt Ponta számára az áldozati szerep. Szívesebben vállalta magára olyasmiért a felelősséget, amit nem is rajta kértek számon, mintsem a közelgő bírósági tárgyalások miatt kényszerüljön elhagyni a nagypolitika első vonalát. Mert azt azért nehéz elképzelni, hogyan járogatott volna Ponta a kormányülésekről bírósági tárgyalásaira, azt követően, hogy szeptemberben vádat is emeltek ellene egy korrupciós ügyben.

A szociáldemokrata politikus a bűnvádi eljárás júniusi elindítása után feltehetően csak időt akart nyerni a későbbi visszatérés előkészítésére és az alkalmat várta egy méltóságteljes visszavonulásra. Kormányzása utolsó hónapjaiban Ponta legfőbb igyekezete az volt, hogy olyan politikusként emlékezzenek rá a választók, aki emelte, nem pedig csökkentette a közalkalmazottak bérét és aki könnyített az adóterheken, nem pedig növelte azokat.

Tény, hogy Ponta kormányzásának utolsó évében négy százalék körüli gazdasági növekedéssel, negatív inflációval és egy százalék alatti költségvetési hiánnyal zárja az ország, de a távozó politikus „fel is élte” a gazdasági teljesítmény hozadékát: olyan adócsökkentésekkel és fizetésemeléssel igyekezett szép emlékeket hagyni a választókban, amelyeknek a fedezetét meglehetősen nagy művészet lesz kigazdálkodni a Ciolos-kormánynak 2016-ban.

Ukrajna-magyarság

Nehéz, de sikeres évet tudhat maga mögött a kárpátaljai magyarság

A kelet-ukrajnai háborús helyzet és az országot sújtó gazdasági válság ellenére viszonylag sikeres múlt évet tudhat maga mögött a kárpátaljai magyarság, mindenekelőtt az anyaország hathatós támogatásának köszönhetően.

A százötvenezerre becsült kárpátaljai magyar közösség 2015-ben a legnehezebb időszakát élte át a – számára a teljes férfilakosság deportálásával és ezrek pusztulásával zárult – második világháború után. A 2014-ben kirobbant kiterjedt kelet-ukrajnai harcoknak véget vető második minszki megállapodás 2015. februári megkötéséig a hadköteles kárpátaljai férfiakat és családjaikat – más nemzetiségű társaikhoz hasonlóan – elsősorban az foglalkoztatta, hogyan kerülhetnék el a két szláv nemzet gyilkos küzdelmében való részvételt.

Nagyon sok kárpátaljai férfi, köztük sok magyar külföldön keresett menedéket az ukrán hadseregbe történő behívás elől. Az ukrán nemzeti valuta februári-márciusi hatalmas mértékű leértékelődése következtében sok kárpátaljai magyar munkavállaló a családjával együtt áttelepült az anyaországba. Jellemző, hogy az 1990-es évek első fele óta először fordult elő tanárhiány a magyar tannyelvű kárpátaljai iskolákban.

A magyar kormány és az anyaország igen szerteágazó támogatásának és szolidaritásának köszönhető, hogy 2015-ben nem vált kritikussá a kárpátaljai magyar közösség helyzete. A magyar kormány, a civil és segélyszervezetek, egyházak, önkormányzatok rendszeressé vált támogatása nagyban elősegítette, hogy az év második felére konszolidálódott a kárpátaljai magyarság állapota. Ugyancsak jelentős segítséget jelentett a közösség megmaradása szempontjából fontos kárpátaljai magyar iskolai, óvodai, szakiskolai pedagógusoknak, lelkészeknek, hitoktatóknak, magyarul beszélő orvosoknak, egészségügyi szakembereknek nyújtott fizetés-kiegészítő magyar kormánytámogatás. Humanitárius szempontból az év egyik legjelentősebb eseménye volt, hogy háromezer kárpátaljai magyar iskolás nyaralhatott az anyaországban a magyar kormány támogatásával, az Erzsébet-program keretében.

Ukrajnában párját ritkítja az a támogatás, amelyet az Európai Unió Keleti Partnerség Programja keretében a Külügyminisztérium nyújt a kárpátaljai magyar oktatási és művelődési intézmények épületeinek korszerűsítéséhez. Az eurómilliós projektnek köszönhetően idén is több tucat magyar iskola, óvoda és közintézmény újult meg, vált komfortosabbá.

A magyar állam kárpátaljai magyarság melletti kiállását mutatja, hogy sok kormányzati tisztségviselő látogatott tavaly a Magyarországgal szomszédos ukrajnai megyébe. Januárban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter járt Ungváron és Beregszászon, jelezve: a magyar kormány figyelemmel kíséri az Ukrajnában akkoriban elrendelt katonai sorozás menetét, és azt, hogy a magyarok összlakosságon belüli arányánál nagyobb mértékű behívás ne történhessen meg. Rajta kívül sok miniszter, államtitkár és más magas rangú kormánytisztviselő kereste fel a múlt esztendőben Kárpátalját.

A múlt év országos és nemzetközi visszhangot keltett tett ukrajnai eseménye volt a Jobboldali Szektor (PSZ) szélsőséges szervezet fegyveresei és egy ellenzéki kárpátaljai parlamenti képviselő emberei között július 11-én Munkácson – feltételezések szerint a csempészpiac felosztása miatt – kirobbant, több halálos áldozatot követelő fegyveres konfliktus. Ennek következményeként az ukrán elnök Hennagyij Moszkal rendőrtábornokot nevezte ki Kárpátalja – ugyanezen tisztséget korábban már betöltő – kormányzójává azzal a megbízással, hogy szorítsa vissza a térségben évtizedek óta folyó csempészetet, és – ezt nem kinyilatkoztatva – korlátozza a régió legbefolyásosabb oligarcha politikusának, a munkácsi illetőségű Viktor Balogának a hatalmát.

Mind magyar, mind ukrán szempontból az elmúlt két évtized legnagyobb feltűnést keltő politikai eseményének számít a kárpátaljai magyar közösség sikere az október 25-i ukrajnai helyhatósági választásokon. Az egymással több mint másfél évtizede viaskodó két magyar szervezet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) szeptemberben kötött választási megállapodásának köszönhetően a kárpátaljai magyarság meghatározó választási eredményeket ért el mind települési, mind járási, mind pedig megyei önkormányzati szinteken, és ezáltal megkerülhetetlen döntéshozatali tényezővé vált.

A meghatározó szerephez jutott kárpátaljai magyar szervezetek hivatalosan is bejelentették másfél évtizeddel ezelőtt megfogalmazott igényüket egy – az ukrán alkotmánnyal és törvényekkel teljes összhangban lévő – eddig is létező, de a jövőben a tömbmagyarság valamennyi települését magában foglaló – magyar többségű járás és egy önálló, a hatályos ukrán törvényeknek megfelelően működő magyar tankerület létrehozására.
A kárpátaljai magyarság óvatosan megfogalmazott, az Ukrajnában napirenden lévő közigazgatási reformok és decentralizáció elveinek legmesszebbmenőbb módon eleget tévő önkormányzatiság-igénye negatív visszhangot váltott ki az ukrán médiában. Választási sikerei miatt a kárpátaljai magyarságot a kijevi ukrán médiumok minden alap nélkül azzal gyanúsítják, hogy szeparatista álmokat dédelget.

Bosznia-Hercegovina

Megemlékezések jegyében zajlott az elmúlt év Bosznia-Hercegovinában

Évfordulók, megemlékezések és a régi sebek feltépésének jegyében telt Bosznia-Hercegovina elmúlt esztendeje. Reménysugárként az év végén mégis megcsillant az előrelépés, a fejlődés, az európai integráció folytatásának a lehetősége.

Nehezen indult a boszniai belpolitikai év, a 2014 októberi választások után majdnem fél évig kellett várni arra, hogy megalakuljon az új kormány. A miniszterelnök Denis Zvizdic, a legnagyobb boszniai muszlim párt, a Demokratikus Akciópárt politikusa lett, aki eskütétele után kijelentette: kormánya első feladata egy szociális és gazdasági reformterv kidolgozása lesz.

A terv megvalósítása meg is kezdődött, ennek elismeréseként hét év után júniusban életbe lépett a stabilizációs és társulási megállapodás az Európai Unió és Bosznia-Hercegovina között, és Szarajevó januárban hivatalosan is átadja európai uniós csatlakozási kérelmét.

Amennyiben januárban az EU elfogadja a kérelmet, a balkáni országnak a teljes jogú tagságig számos problémát kell leküzdenie. Brüsszel eddig is három kérdés megoldásához kötötte az integráció folytatását: a kisebbségekkel szemben diszkriminatív alkotmány módosításához, a két országrész együttműködését célzó koordinációs mechanizmusok kidolgozásához, valamint az integrációt célzó átfogó reformokhoz. Emellett Bosznia-Hercegovinának előrelépést kell mutatnia az emberi jogok tiszteletben tartása, a korrupció és szervezett bűnözés elleni harc, valamint az óriási mértékű munkanélküliség és szegénység felszámolása terén is.

Mindezek mellett rendezni kell a két országrész viszonyát. A húsz éve fennálló ellentétek jelenléte az idén többször is tapasztalható volt, Bosznia-Hercegovinában ugyanis a daytoni békeszerződés megkötésének, valamint a srebrenicai mészárlásnak a huszadik évfordulójáról is megemlékeztek.

A daytoni keretmegállapodás megkötésének évfordulóján, novemberben nem rendeztek nagy ünnepséget. Ez a megállapodás vetett ugyan véget az 1991-1995-ös délszláv háborúnak, a nemzeti ellentéteknek azonban nem tudott gátat vetni. A dokumentum legnagyobb érdeme, s egyben legnagyobb hibája is az, hogy a három államalkotó népcsoportnak, a szerbnek, a horvátnak és a bosnyáknak ugyanolyan jogokat adott, és Bosznia-Hercegovinában egyetlen döntést sem lehet meghozni addig, amíg nincs közöttük egyetértés.

Ez utóbbi miatt gyakran hónapokig egyetlen lépést sem tehet a kormányzat. Ugyanakkor a nem államalkotó népcsoportokhoz tartozók „másodrendű állampolgárnak” minősülnek, és nem kerülhetnek be a törvényhozásba. Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2009-es ítéletében kimondta, hogy a boszniai alkotmány diszkriminatív, az EU pedig azt várja Bosznia-Hercegovinától, hogy változtassa meg az alaptörvényt.
A két évtizeddel ezelőtti békeszerződés ugyanakkor a nacionalizmust sem tudta eltörölni, Bosznia-Hercegovinában a legtöbb politikus még mindig ezzel az eszmével kampányol, és ennek köszönheti a szavazatokat is. Míg a bosnyákok egy központosított államot szeretnének, addig a horvátok megelégednének egy saját országrésszel, míg a szerbek többször is a boszniai Szerb Köztársaság elszakadását és függetlenedését jelentették be. Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke az idén is többször használta ki az alkalmat arra, hogy az elszakadásról beszéljen. A legutóbb pedig meghirdette a szövetségi szintű rendőrség és bíróságok bojkottját is.

A legnagyobb felháborodást, és a világsajtó figyelmét azonban nem ez, hanem egy másik megemlékezés keltette fel. Július 11-én, a srebrenicai mészárlás évfordulóján ugyanis a legnagyobb figyelmet nem a több mint 50 ezer megemlékező vagy a helyszínre látogató 90 külföldi delegáció kapta, hanem egy botrányba fulladt látogatás. Aleksandar Vucic szerb miniszterelnököt az évfordulós ünnepségen kifütyülték és megdobálták. Belgrád és Szarajevó között hivatalosan nem romlott meg a kapcsolat, ám az eset jól bizonyítja az ellentétek meglétét az országban.

Montenegró

Optimistán indul neki az idei évnek Montenegró

Derűlátóan zárhatta  az elmúlt évet Montenegró, annak fénypontja ugyanis –  a belpolitikai súrlódások ellenére – az országnak a NATO-ba  történt meghívása volt.

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) decemberben hívta meg Montenegrót, hogy csatlakozzon hozzá 29., teljes jogú tagországként. Oroszország viszont tiltakozott az egykori jugoszláv köztársaság felvétele ellen, és válaszlépéseket helyezett kilátásba. Az orosz ellenzésnek két oka is van: egyrészt Moszkvát a Balkánhoz történelmi és kulturális kapcsolatok kötik, másrészt viszont gazdasági érdekei is ezt kívánják. Az Adriai-tenger mellett fekvő ország 293 kilométeres partszakaszán jelentős orosz befektetések vannak, és az utóbbi években a turisták legnagyobb része is Oroszországból érkezett.

A gazdasági érdekekkel azonban szemben állnak Montenegró politikai érdekei, amelyek az Európai Unióhoz, illetve az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez való csatlakozást részesítik előnyben. Milo Djukanovic montenegrói miniszterelnök például a meghívást követően azt mondta: ez a legfontosabb esemény Montenegró életében a 2006-os függetlenségi népszavazás óta.

A NATO-tagságot egy októberi felmérés szerint a 650 ezres nyugat-balkáni ország lakosságának 50,2 százaléka támogatja, ennek ellenére a meghívás után NATO-ellenes tüntetéseket szerveztek Podgoricában.

Nemcsak a NATO ellen tüntettek azonban a montenegróiak 2015-ben: több kormányellenes tiltakozást is tartottak a fővárosban az év során. A több ezres tüntetések során nem ritkán összecsaptak a rendőrök és a tiltakozók. Ellenzéki politikusok ezen kívül három héten át sátrat verve tiltakoztak a kormány ellen a parlament közvetlen közelében. A békés tüntetés akkor ért véget, amikor a rendőrség felszámolta a sátortábort.

Az ellenzék azzal vádolja a kormányt, hogy tekintélyelvű politikát folytat és elnyomja az ellenzéket. A kedélyek a NATO-tagság elleni tüntetések miatt nem tudtak lecsillapodni az év végére, így egyelőre nem lehet tudni, hogy a következő év békésen vagy az ideihez hasonló feszültségekkel telik-e majd.

Koszovó

2015 a könnygáz éve volt Koszovóban

Súlyos belpolitikai válság és több diplomáciai kudarc jellemezte Koszovó  elmúlt esztendejét, a legfiatalabb európai államnak pedig jelentős változtatásokra lesz szüksége, ha teljesíteni akarja az európai integrációhoz szükséges lépéseket.

A 2014-es kormányválság után úgy tűnt, a koszovói belpolitikai helyzet rendeződik, és a Szerbiával való kapcsolat normalizálása is folytatódni tud. Ennek egyik újabb lépéseként Isa Mustafa koszovói, valamint Aleksandar Vucic szerb kormányfő augusztusban Brüsszelben aláírt egy megállapodást, amely a koszovói kisebbségi szerbek helyzetét rendezte volna. Ezt követően a pristinai ellenzék tiltakozásba kezdett, és tojásdobálással, fütyüléssel és könnygázpalackokkal akadályozta a parlament munkáját. Azt követelik, hogy Isa Mustafa vonja vissza aláírását a Szerbiával kötött megállapodásról. Jóllehet a kisebbségi szerb önkormányzatok közösségének létrehozásáról szóló egyezményt nem hozták nyilvánosságra, a tiltakozók szerint túl sok jogot biztosít a koszovói szerbeknek. Az ellenzék bejelentette, mindaddig akadályozza a munkát, amíg követelésük nem teljesül. A koszovói alkotmánybíróság november elején – végleges döntéséig – felfüggesztette a megállapodást, az ellenzék azonban továbbra is tiltakozik.

Hamarosan pedig akár a kormánypárt is tiltakozásba kezdhet. Hashim Thaci miniszterelnök-helyettes ugyanis békés tiltakozásra szólította fel a koszovóiakat, mert az Európai Unió még mindig nem szüntette meg a vízumkényszert Pristinával szemben. Szerinte Koszovó minden feltételt teljesített ahhoz, hogy eltöröljék a vízumkényszert, és a korábbi brüsszeli üzenetek is reményre adtak okot, a lépés elmaradása viszont veszélyeztetheti a térség stabilitását.

A koszovói kormányt nemcsak ez a diplomáciai kudarc keserítheti el: a várakozásokkal ellentétben az országot nem vették fel az UNESCO-ba. A felvételi folyamat újabb súrlódást okozott Szerbiával, hiszen Belgrád még mindig nem ismeri el korábbi, déli tartománya függetlenségét. Az ország nemzetközi státusa ebben az évben sem rendeződött, és idén csak kettővel nőtt azoknak az országoknak a száma, amelyek független államként tekintenek rá, de öt uniós tagállam – Spanyolország, Szlovákia, Románia, Görögország és Ciprus – továbbra sem tartja független országnak Koszovót.

Az év elején több kormányellenes tüntetést is tartottak Pristinában, amelynek oka egyebek mellett egy szerb kisebbségi miniszter albánokra vonatkozó kijelentése volt. A többezres tömeget a rendőrség könnygázzal és vízágyúval oszlatta fel, több mint százan megsérültek, a pristinai lapok pedig úgy fogalmaztak: 2008 óta nem voltak ehhez hasonló mértékű utcai zavargások Koszovóban. A belpolitikai folyamatok következményének tekinthető az is, hogy a tavalyi év végén óriási mértékű elvándorlás indult meg Koszovóból, amely januárban és februárban tetőzött, majd tavaszra szinte teljesen leállt.

Az elvándorlás oka elsősorban a munkanélküliség magas aránya, a szegénység és a kilátástalanság volt, valamint Koszovó nemzetközi státusának rendezetlenség, ami miatt a nemzetközi szervezetek többségében Pristina nincs jelen. Emellett felröppentek olyan hírek is, hogy Németországban több tízezer munkahely vár betöltésre. Az egyik legszegényebb európai államban pedig a fiatalok 65 százaléka munkanélküli, így nem volt meglepő, hogy aki tehette, útra kelt. A statisztikai adatok szerint emellett mintegy félmillióan tengődnek a szegénységi küszöb alatt, vagyis legfeljebb napi 1,72 euróból (552 forint) próbálnak megélni.

Helyi szakértők szerint egyébként a fiatalok előtt két út áll, ha változtatni akarnak sorsukon: vagy Nyugat felé próbálnak meg elindulni, vagy a szélsőségekhez csatlakoznak. Az 1,8 milliós Koszovó lakosságának túlnyomó többsége albán nemzetiségű és muszlim vallású, a szélsőségek azonban csak kis mértékben vannak jelen. A koszovói belügyminisztérium adatai szerint viszont több százan csatlakoztak különböző félkatonai szervezetekhez Szíriában és Irakban. A koszovói parlament márciusban fogadta el a külföldi fegyveres konfliktusokban való részvételt tiltó törvényt, amely büntethetővé teszi a Szíriában és Irakban harcolókat. A törvény 15 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtja azokat, akik külföldi katonai, félkatonai vagy rendőri egységekhez csatlakozva zsoldosként vesznek részt bármilyen összetűzésben Koszovó területén kívül. Emellett bünteti azokat is, akik a harcokban való részvételre buzdítanak vagy toboroznak másokat. Azóta több tucat ember ellen indult eljárás azzal a gyanúval, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet soraiban harcoltak.

Sikernek indult, de egyelőre kudarcnak tűnik annak a háborús bűnöket vizsgáló különleges bíróságnak a felállítása is, amely az 1998-99-es koszovói háború idején a szerb karhatalom ellen harcoló Koszovói Felszabadítási Hadsereg tagjainak bűncselekményeket vizsgálná. A parlament ugyan megszavazta az erről szóló törvényt, a testület azonban még mindig nem állt fel.

Az egyetlen sikeresnek mondható momentum az Európai Unió és Koszovó közötti stabilizációs és társulási megállapodás aláírása volt. Ezzel Koszovó megtette az első lépést az európai uniós tagság felé, ugyanakkor a kis balkáni államnak még számos feladatot kell teljesítenie a teljes jogú tagságig, 2016 legfontosabb feladata például a belpolitikai helyzet rendezése lesz.