6.2 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírek"Európának nincsenek válaszai a migrációra?"

„Európának nincsenek válaszai a migrációra?”

forrás: MTI

Európának nincsenek válaszai a számára is meglepetéssel felérő migrációra – mondta a Nézőpont Intézet igazgatója pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Baktalórántházán.

Mráz Ágoston Sámuel a Keresztény Értelmiségek Szervezete (KÉSZ) által szervezett fórumot megelőző sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az elmúlt napokban és hetekben a migránsokat érintő témákban számos „emberi gyengeséggel és bűnnel”, azaz kettős mércével, manipulációval és rosszindulattal lehetett találkozni az Európai Unióban, mostanra viszont olyan európai országok és politikusok is elkezdték védeni Magyarországot, akiktől erre nem lehetett számítani.

Nagy változások indultak meg, mára már az európai elit is felismerte azt, hogy vagy változtat a téves nézetein és újragondolja eddigi politikáját, vagy az európai polgárok fogják megváltoztatni ezt az elitet – fogalmazott a politológus. Hozzátette, szinte minden kutatásból egyértelműen kitűnik, hogy az európai polgárok nem kívánnak illegális bevándorlókat látni az unió területén, és minden tagállamban többségben vannak az eszerint vélekedő emberek.

Mráz Ágoston Sámuel hangsúlyozta, amennyiben nem ad megfelelő válaszokat az unió a kialakult helyzetre, vagyis „ha nem ébred fel”, akkor a soron következő választásokon „el fogják kergetni” a most hatalmon lévő elitet. Ez látszik például Ausztriában és Franciaországban is, de minden uniós tagállamban „földrengéssel fog járni” az, ha a kiválasztott vezetők nem ismerik fel választóik akaratát – tette hozzá.

„Valakinek az Európai Unió élére kellene állnia, valakinek el kellene végre szánnia magát, hogy a felismert problémákra megfelelő válaszokat adjon, megfelelő döntéseket hozzon, és ne az a tétlenség és tanácstalanság legyen az unióban, amelyet nyár óta lehet látni” – mondta Mráz Ágoston Sámuel.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem