7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldEurópai ügyekről is tárgyalt Brüsszelben Soros György

Európai ügyekről is tárgyalt Brüsszelben Soros György

Az európaiak mellett globális ügyekről is tárgyalt hétfőn Soros György és Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnök – ezt nyilatkozta kedden egy bizottsági szóvivő. Azt nem fejtette ki, hogy mi tartozik ezek közé.

A Fidesz szerint a találkozó azt bizonyítja, hogy Soros György ismét befolyásolni akarja ez európai parlamenti (EP-) választást.

„Megerősíthetem, hogy a találkozó megtörtént. Az Európai Bizottság alelnöke Soros úrral európai és globális ügyekről tárgyalt” – ezt válaszolta a bizottság egyik szóvivője egy olasz újságíró kérdésére.

A tudósító ez után rákérdezett arra is, hogy Soros György támogatja-e bármilyen módon a bizottság alelnökét, tekintve, hogy rendszeresek a hétfőihez hasonló találkozók. Erre válaszul a szóvivő azt mondta, nem tud ilyesmiről, és meglátása szerint nincs semmi kivetnivaló abban, hogy a tőzsdespekuláns egyeztet a bizottság vezetőivel.

Ő a Nyílt Társadalom alapítója, és ez számos embert és intézményt érint. Így ebben nincs semmi különös – fogalmazott Natasha Bertaud.

Soros György és Frans Timmermans, az Európai Bizottság jelenlegi alelnöke hétfőn találkozott egymással, zárt ajtók mögött. A találkozó részleteiről azóta sem lehet semmit tudni.

Frans Timmermans egyébként az Európai Szocialisták Pártjának csúcsjelöltje, ami azt jelenti, hogy a párt jövő évi választási győzelme esetén ő lehetne az Európai Bizottság következő vezetője.

A testület jelenlegi elnöke, Jean-Claude Juncker tavaly áprilisban ritka szívélyesen köszöntötte a spekulánst. Az egyeztetést viszont ahogy most, akkor is a sajtó kizárásával tartották meg.

A nagyobbik kormánypárt szerint a mostani találkozó ismét rávilágít arra, hogy a brüsszeli vezetés nem az európai emberek, hanem Soros György érdekeit képviseli, és arra is, hogy a tőzsdespekuláns ismét befolyásolni akarja az Európai Parlamenti választásokat.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója hozzátette: Soros György nem először avatkozik a brüsszeli döntéshozatalba és az európai parlamenti választások kampányába. 2014-ben a választások előtt hatmillió dollárt költött arra, hogy az ő emberei kerüljenek ki győztesen a versengésből. A Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta: Frans Timmermans egy megrögzötten bevándorláspárti politikus, aki régóta ápol jó kapcsolatot a tőzsdespekulánssal.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem