9.6 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekGazdaságEurópa egyik legnagyobb izocukorgyára épült fel Tiszapüspökiben

Európa egyik legnagyobb izocukorgyára épült fel Tiszapüspökiben

A Tiszapüspökiben felépült gabonafeldolgozó és izocukorgyár Európa egyik legmodernebb, legnagyobb izocukorgyára lesz, politikai hátszél nélkül épült fel, és a sajtóhíresztelésekkel ellentétben nem kapott 44 milliárd forintos állami támogatást – mondta Zahola-Pollák Vanda, a Kall Ingredients Kft. ügyvezető igazgatója a hétfői Magyar Időkben.

 

Az ügyvezető az ellenzéki sajtóra reagált, amely szerint aggályos, hogy egyes hazai tulajdonú nagyvállalatok beruházásaikhoz könnyebben kapnak állami támogatást, mint a multinacionális cégek, és egyik példaként a Tiszapüspökiben október végén nyíló gyárat felépítő Kall Ingredients Kft.-t hozták, amelyet szerintük “állami szereplők támogattak”. A cikkből kiderül: a próbaüzem alatt álló gyár “ősbűne” az, hogy abban Mészáros Lőrinc érdekeltségei, az Opus Globál Nyrt. és az R-Kord Kft. 2017 júniusában kisebbségi tulajdont szereztek.

Arról azonban a híresztelők megfeledkeztek, hogy a gyár állami támogatásáról, illetve az Eximbank piaci alapú hiteléről két évvel korábban, 2015-ben született döntés – hangsúlyozza a Magyar Idők.

Zahola-Pollák Vanda nyilatkozatában leszögezte: a vállalkozást az agráriumban évtizedes tapasztalatokkal rendelkező Kárpáti László indította, a beruházáshoz hatmilliárd forint saját erő mellett az Eximbanktól és az MKB Banktól közel harmincmilliárdos hitelt vettek fel. Ehhez 9,2 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást nyertek, de a pályázaton ugyanazon szigorú szakmai értékelésen ment keresztül a vállalkozás, mint minden pályázó. A nemzetgazdaság szempontjából jelentős hatású, a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb hazai élelmiszeripari fejlesztése azért részesülhetett kormányzati támogatásban, mert a gyár 1300 új munkahelyet létesít a szolnoki térségben.

Az üzem tevékenysége emellett az Exim számításai szerint 185 milliárd forinttal növeli a magyar GDP-t, a megnövekedett bérjövedelem, a nyereség és a fogyasztás után fizetendő adók a költségvetés bevételeit 39,9 milliárd forinttal emelik. Vállalták, hogy fix árbevételt produkálnak, vagyis komoly gazdasági teljesítményt felmutató piaci szereplőt hoznak létre.

Forrás: MTI

Képek: agrarszektor, magyaridok

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem