7.4 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeÉletmódÉletmód hírekÉtelek, amelyeket tilos lefekvés előtt enni

Ételek, amelyeket tilos lefekvés előtt enni

A banán, cseresznye és pulykahús hozzásegít minket a pihentető alváshoz, míg az alkohol és az étcsokoládé fogyasztása elronthatja az éjszakánkat. Íme néhány tipp, hogy mit szabad, és mit nem ajánlott fogyasztani lefekvés előtt!

A legtöbb ismert diéta kőbe vésett alapszabálya, hogy este hat után tartsuk távol magunkat a hűtőszekrénytől. Mivel azonban a dolgozó ember hat órára jó esetben is éppen hazaér a munkahelyéről, nehéz tartani magunkat ehhez a szigorú beosztáshoz. A legújabb kutatások szerencsére azt igazolták, hogy nem is kell: ezek nem hat óra után, sokkal inkább lefekvés előtt 2-3 órával nem javasolják az étkezést. Egy-egy nassolás így esténként bőven belefér, főleg ha az ebéd korán volt, a vacsora pedig kimaradt.

Zabálás

Az alvásunkat sok dolog befolyásolja, többek között az is, hogy mit eszünk és iszunk. Az alábbi cikkünkben összegyűjtöttünk néhány másik ételt is, amelyik segítheti, vagy épp gátolhatja a pihenésünket.

Viszont az sem mindegy, hogy mit eszünk este, bizonyos ételek ugyanis kimondottan segítik a nyugodt éjszakai alvást, míg mások élénkítő hatásúak. A Brightside gyűjteménye alapján mi is összeállítottuk azon ételek listáját, melyeket szívesen fogyasztunk, illetve jobb, ha elkerülünk!

Ezeket NE fogyasszuk lefekvés előtt! Zsíros ételek

A zsíros ételek nem csak az egészségünk, de nyugodt alvásunk ellensége is. A zsírok ugyanis a gyomorsav túltermelését okozzák, gyomrunkban pedig égő érzést váltanak ki. Este mindenképpen kerüljük a fogyasztásukat.

Alkohol

Talán azt gondolnánk, hogy az alkohol okozta bódulat jobb alvást biztosít, a valóságban azonban nem így van. Pulzusszámnövelő hatása miatt rontja az alvási regenerációs funkciókat, ráadásul vízhajtó is, ami miatt éjszaka többször is fel kell keresnünk a mosdót. Összességében az alkoholfogyasztás gátolja, hogy az igazán pihentető, mély alvási fázisba jussunk, ezért jobb, ha lefekvés előtt tartózkodunk tőle!

Nem lesz nyugodt az álmunk, ha lefekvés előtt alkoholt és nehéz ételeket fogyasztunk. Kép: hazipatika.hu

Étcsokoládé

csokoládé – főként az étcsokoládé – koffeint és teobromin nevű alkaloidot is tartalmaz, és mindkettő azalvásnagy ellensége. Stimulálja az idegrendszert, növeli a pulzusszámot, így rontja az alvás minőségét is.

Csirkehús

A csirkében található nagyarányú fehérje lebontása fokozott munkára ösztönzi a szervezetet, ami szintén nem a nyugodt pihenést segíti elő.

Egy nemrégiben elvégzett kutatás szerint a csirke és a sertés a legnépszerűbb húsfajta a magyar lakosság körében. A kutatásról bővebben az alábbi cikkünkben olvashat!

Csirke, Pékné

Fűszerek

A túl fűszeres ételek szintén gyomorégéshez vezethetnek, ezért kerülendőek az esti órákban.

Ezeket fogyaszthatjuk lefekvés előtt!Banán

A benne lévő kalcium és magnézium hozzájárul az izmok regenerálódásához és a nyugodt éjszakai pihenéshez. Ideális gyümölcs lehet estére!

Pulyka-ételek

pulyka húsa tartalmaz egy triptofán nevű aminosavat, ami segít a szervezetet átállítani az éjszakai fázisra. másfél-két órával lefekvés előtt egy kis adag pulykahús kimondottan segítheti pihenésünket.

Ünnepi pulykamell

Tej

A népi orvoslás régi javaslata, hogy a rossz alvás elkerüléséért egy pohár langyos tejet kell elkortyolni, aminek tudományos alapja is van. A tej ugyanis szintén tartalmazza a triptofán nevű aminosavat, ezért a pulykához hasonlóan segíti a pihenést.

Friss tej

 

Forrás: hazipatika.hu

Képek: vitalitasportalindiatvnews, mindmegette, etcsokoladelap, pinterest, hazipatika

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work