17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőKultúraEszenyi Enikő szerint furcsa, hogy éppen egy nappal a bizottsági meghallgatása előtt...

Eszenyi Enikő szerint furcsa, hogy éppen egy nappal a bizottsági meghallgatása előtt támadták

Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója interjút adott az ATV-nek, amelyben furcsának nevezte, hogy a 15 korábbi vígszínházi színész által aláírt nyílt levél éppen egy nappal a szakmai bizottsági meghallgatás előtt jelent meg.

Ebben agresszív vezetői stílusával magyarázzák, hogy miért hagyták ott a Vígszínházat.

Azt mondta, hogy ő határozott vezető, de döntéseit mindig a Vígszínház érdekében hozza meg.

A levél megjelenése előtt egyébként ellenzéki médiumokban a színészek vádjaihoz kísértetiesen hasonlító, Eszenyit bíráló gondolatok jelentek meg.

szenyi Enikő arról nem beszélt, de tény: a baloldal kedvelt színházigazgatójából pillanatok alatt gyűlölt vezető lett éppen a baloldal szemében, miután decemberben nem volt hajlandó részt venni három pesti színház Karácsony Gergellyel közösen megtartott tüntetésén.

Az interjúban Eszenyi Enikő arról is beszél, hogy az elmúlt 10 évben igyekezett megfogalmazni azt, amit a színházról gondol.

Eszenyi Enikő. FORRÁS: DANIEL DÖMÖLKY/DANIEL DÖMÖLKY

Eredményei között beszélt arról, hogy behívta a társművészeteket a Vígszínházba, kialakította a külső és belső kommunikációt, bekapcsolta a színházat a digitalizációba, és kialakított egy design környezetet. 

A nyílt levéllel kapcsolatban, amiben volt kollégái egy része szerint Eszenyi „verbális erőszaka és agresszív vezetői kommunikációja” is hozzájárult ahhoz, hogy felbontsák a szerződésüket, azt mondta, furcsa egybeesésnek tartja, hogy egy nappal a szakmai bizottság meghallgatása előtt jelent meg. A szakmai bizottság egyébként információnk szerint ismét Eszenyi Enikőt javasolta igazgatónak.

Azt is mondta, hogy a nyilvánosság előtt soha nem tenne kritikai megjegyzést a volt kollégáira.

Elmondta, ő egy határozott vezető, de a döntéseit mindig a Vígszínház érdekében hozza meg. 

És, a levél megszületése és annak tartalma kapcsán nem kíván találgatásokba bocsátkozni, színházcsináló embernek tartja magát, aki a színházért él, és reméli, hogy tudja folytatni a 10 évvel ezelőtt megkezdett utat, ami szerinte nagyon jó eredményeket mutat. 

Elgondolkodtatónak minősítette, hogy az elmúlt években erről miért nem kommunikáltak vele.

A színházak közötti fluktuációt világjelenségnek nevezte, elmagyarázta, az ő vezetése előtt is volt arra példa, hogy mentek el emberek, szerinte az, hogy 10 év alatt évente 4-en felmondanak, nem számít kiemelkedőnek.

Az ATV riportere azt mondta, hogy összesen 47-en mentek el, amióta Eszenyi vezeti az intézményt.

origo, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem