5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldÉszak-Koreában betiltották a pletykát

Észak-Koreában betiltották a pletykát

Észak-Korea megtiltotta az állampolgároknak, hogy megvitassák Kim Dzsongun fogyását, és a pletykát pedig reakciós cselekedetnek nyilvánították

– írja a Daily Mail. A phenjani rezsim közlése szerint a diktátor kevesebbet eszik, mivel az ország súlyos élelmiszerhiánnyal küzd, de egészségesnek számít.

A találgatások a diktátor egészségével kapcsolatban azután kezdődtek, hogy a fényképeken a diktátor egyre vékonyabbnak tűnik, és ezek alapján akár 20 kilót is leadhatott Kim Dzsongun. Az erőfeszítések azonban egyelőre hasztalannak tűnnek a Radio Free Asia (RFA) szerint.

Még több külföldi hír

Az RFA úgy tudja, az észak-koreaiak örömmel látják, hogy vezetőjük karcsúsodik, mivel úgy vélik, a diktátor korábbi állapota veszélyesebb volt az egészségére. Jó, hogy fogyott a diktátor, mert „már olyan nagy volt, hogy nehezen tudott járni” a 172 centiméteréhez társuló 140 kilogrammjával.

Kim Dzsongun csak 2021-ben mintegy húsz kilót fogyhatott, a hivatalos magyarázat a súlyveszteségre pedig az, hogy mindez nem egészségügyi okokból történt, hanem azért, mert „magányosan szenved” az országot és a népet sújtó krízis miatt. Könnyen lehet azonban – legalábbis többen is így sejtik –, hogy a fogyás csak egy pr-fogás, amivel az észak-koreai diktátor szolidaritást mutat saját népével, ugyanis az élelmiszerhiány miatt éheznek az embernek.

index

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work