15 C
Budapest
2024. május. 11. szombat
HomeFőhírekKülföldÉszak-Korea újabb rakétákat lőtt ki

Észak-Korea újabb rakétákat lőtt ki

A Yonhap dél-koreai és az AFP francia hírügynökség is rövid hatótávolságú rakéták kilövéséről írt a Japán-tenger irányába Észak-Koreából.

A Reuters brit hírügynökség ugyanakkor azt írta: a dél-koreai hadsereg egyelőre nem tudja, hogy Phenjan rakétákat lőtt ki vagy tüzérségi tűzről van szó.A dél-koreai hírügynökségnek nyilatkozó illetékesek szerint egyértelmű, hogy Phenjan az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata miatti felháborodásában lőtt. Katonai források szerint 300 milliméteres vagy rövid hatótávolságú rakétákról lehet szó, amelyek 100-150 kilométert tettek meg, mielőtt a tengerbe zuhantak.

Észak-Korea újabb rakétákat lőtt ki

“A kilövéseket további provokációk is követhetik”
– húzta alá a dél-koreai katonai forrás. A Yonhap a védelmi minisztérium szóvivőjére hivatkozva azt írta: Szöul igyekszik kideríteni, hogy Észak-Korea milyen típusú rakétákat lőtt ki, és pontosan hány darabot.

Az ENSZ BT szerdán fogadta el az eddigi legszigorúbb büntetőintézkedéseket Phenjannal szemben, mert Észak-Korea január elején újabb kísérleti atomrobbantást hajtott végre, majd egy hónappal később műholdat lőtt fel ballisztikus rakétával, mindkét alkalommal megsértve a BT korábbi határozatait.

mti

 

Forrás: kárpáthír

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work