5.8 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldÉszak-Korea rakétát szállít, Dél-Koreában gyakorlatozott a haditengerészet

Észak-Korea rakétát szállít, Dél-Koreában gyakorlatozott a haditengerészet

Észak-Korea feltehetően egy interkontinentális ballisztikus rakétát (ICBM) szállít a nyugati partvidékére – jelentette kedden az Asia Business Daily című szöuli napilap meg nem nevezett hírszerzési forrásra hivatkozva.

A rakéta szállítása hétfőn, egy nappal a föld alatti kísérleti atomrobbantás után kezdődött, az éjszaka leple alatt. A nyugati partvidéken Észak-Koreának rakétakilövő létesítményei vannak.

A dél-koreai védelmi minisztérium nem erősítette meg a lapinformációt, de hétfőn a tárca a parlamentnek tett jelentésében arra figyelmeztetett, hogy Észak-Korea bármelyik pillanatban kész újabb rakétatesztekre, a többi között interkontinentális ballisztikus rakétákkal is.

Észak-Korea vasárnap hivatalosan bejelentette, hogy sikeresen tesztelt aznap egy hidrogénbombát. Több ország földrengéstani intézete és a dél-koreai hadsereg előzőleg közölte, hogy Észak-Korea valószínűleg föld alatti atomrobbantást hajtott végre, már a hatodikat, amely két erős földrengést váltott ki. Az észak-koreai bejelentés szerint a Kim Dzsong Un utasítására elvégzett teszt célja annak megerősítése volt, hogy a bomba egy újonnan kifejlesztett interkontinentális ballisztikus rakétára szerelhető, és a kísérlet “tökéletesen sikeres” volt.

Dél-Korea, 2017. szeptember 4. A dél-koreai védelmi minisztérium által közreadott képen egy hadgyakorlat részeként fellőnek egy Hjonmu típusú ballisztikus rakétát egy ismeretlen dél-koreai helyszínen 2017. szeptember 4-én, válaszul az előző napi észak-koreai kísérleti atomrobbantásra. A hadgyakorlaton csak a dél-koreai fegyveres erők vettek részt, de a vezérkar hangsúlyozza, hogy újabb közös hadgyakorlatokra készülnek az amerikai hadsereggel. (MTI/EPA/Dél-koreai védelmi minisztérium)

A Hvaszong-14-es típusú rakéta akár Los Angelest és Chicagót is elérheti

Észak-Korea július 4-én lőtte ki első interkontinentális ballisztikus rakétáját, július 28-án pedig a másodikat. Szakértők számításai szerint a Hvaszong-14-es típusú rakéta hatósugara 10 ezer kilométer, vagyis Észak-Korea elérheti vele az amerikai nagyvárosokat, Los Angelest vagy akár Chicagót is.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egy héttel a második ICBM kilövése után egyhangúlag elfogadott határozattal újabb szigorú büntetőintézkedésekkel sújtotta Észak-Koreát. Ez volt a Phenjan ellen foganatosított nyolcadik szankciós határozat 2006 óta, de a kommunista rezsimet mindeddig nem sikerült eltántorítani nukleáris és rakétaprogramja fejlesztésétől.

A dél-koreai haditengerészet is gyakorlatozott két nappal a kísérleti atomrobbantás után

Éleslövészetet tartott kedden a Sárga-tengeren a dél-koreai haditengerészet, hogy megmutassa Észak-Koreának, képes visszaverni egy esetleges katonai provokációját – idézte kedden a Yonhap hírügynökség a haditengerészet közleményét.

A hadgyakorlaton a többi között részt vett egy 2,5 ezer tonnás fregatt, egy ezer tonna vízkiszorítású járőrhajó, továbbá több négyszáz tonnás irányított rakétás cirkáló és gyors hajó vett részt. ”A hadgyakorlat ezúttal javítani hívatott hadseregünk azonnali válaszadó képességét az ellenség tengeri provokációjára” – közölte Csoj Jung Csan haditengerészeti parancsnok.

Dél-Korea ballisztikus rakétával hajtott végre hadgyakorlatot

A hadgyakorlatot két nappal az után tartották meg, hogy Phenjan bejelentette: sikeres kísérletet hajtott végre hidrogénbombával. A kísérleti atomrobbantás immár a hatodik, minden korábbinál nagyobb erejű volt, és két erős földrengést váltott ki.

Egy nappal a nemzetközi felháborodást kiváltó föld alatti robbantás után Dél-Korea ballisztikus rakétával hajtott végre hadgyakorlatot, és azt tervezi, hogy szerdától egy újabb, négynapos hadgyakorlatot tart hadihajók és katonai repülőgépek bevetésével az országtól délre fekvő tengeri területeken, illetve csütörtökön és pénteken a Japán-tengeren közös dél-koreai-amerikai katonai manőverek lesznek, amelyeken a tengeralattjárók elleni harcot fognak gyakorolni.

Forrás és képek: hirado.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem