6.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóEsélye sem volt a bajai balesetben meghalt fiatal párnak..

Esélye sem volt a bajai balesetben meghalt fiatal párnak..

A helyszínen meghalt az a két fiatal, akit baleset ért szombat reggel Baja térségében, az 5501-es úton.

Egy szemtanú szerint harmonikaként tört össze az autójuk, miután szemből belecsúszott egy honvédségi kamionba. Az látszik, hogy kisodródtak a kanyarban.

A baleset körülményeit viszont csak most vizsgálják. A fiatalok egyik ismerőse beszélt róluk a Borsnak. Azt mondta, nem érti, hogy mi történhetett, mivel a 20 éves férfi sosem vezetetett felelőtlenül.

Bácsbokod felől Baja irányába haladt a kis Fiat Puntó tegnap reggel fél 8 körül. A helyszíni szemle adatai szerint a sofőr nem megfelelő sebességgel haladt, ezért

egy kanyarban átsodródott a szemközti forgalom sávjába, ahol frontálisan nekiütközött egy teherautónak. 

Az autóból egy pillanat alatt roncs lett.

FORRÁS: BAON.HU

Az útszakaszon még a baleset után órákkal is helyszíneltek.

Mint egy harmonika, úgy tört össze. Míg élek, kísérteni fog az a kép. Mikor arra haladtunk, az autó – vagyis, ami maradt belőle – félig a bokorba csúszva feküdt” 

– emlékezett egy szemtanú a Borsnak.

Szörnyethaltak a fiatalok a bajai balesetben. FORRÁS: BAON.HU

A kis piros autó az ütközéstől kigyulladt, tűzoltók fékezték meg a lángokat. 

A Puntót egy 20 éves csátaljai férfi vezette, mellette ült 21 éves bácsalmási barátnője. Semmi esélyük nem volt a túlélésre.

FORRÁS: BAON.HU

Tündéri pár, évek óta együtt voltak, nem volt olyan, aki ne kedvelte volna őket. Petra fantasztikus tortákat csinált, vendéglátósnak tanultak. Imádta Lacit, ahogyan fordítva is így volt, Laci is rajongott Petráért, és annak ellenére, hogy milyen fiatalok voltak, együtt képzelték el a jövőjüket. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy nincsenek többé”

– mondta a lapnak az egyik ismerősük, és azt is hozzátette, hogy az egész érthetetlen, mert a férfi sosem vezetett felelőtlenül.

FORRÁS: BAON.HU

A baleset körülményeit még vizsgálják.

origo, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem