17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSportSporthirekÉrtékes pontok az Opatija Rally-n

Értékes pontok az Opatija Rally-n

26. Rally Opatija 2017

Juhász Csaba-Juhász István

Renault Megane RS

Juhász-Média Kft.

A Juhász-Média Kft. párosa május első hétvégéjén kapcsolódott be idén első ízben a Mitropa Rally-Cup 2017 sorozatába. Ez már a 3. megmérettetés volt a többieknek, a helyszínt gyönyörű tengerparttal, és szép hegyi utakkal Horvátország, azon belül Opatija szolgáltatta.

Csabiék első alkalommal indultak itt, így igyekeztek a csütörtöki napon minél alaposabban feldolgozni a pályákat. Ugyan a versenytáv mindössze 102,5km, de 4 féle rendkívül változatos pályát tartalmazott.

A pénteki nap egy shakedown, és két azonos gyorsasági szakasz várt a fiúkra, ebből az egyiket sötétben kellett teljesíteni. A shakedown nem sikerült túl jól, a gumiválasztás sem sikerült, és egyéb problémák is előjöttek, a hátsó fékek melegedtek túlságosan, egyszer az autó is majdnem lefulladt rajtban, mindez baljós előjele volt a szombati napnak, bár ezt ekkor még nem is sejtették a srácok. Az esti két külön próba szerviz nélkül zajlott, így lámpasorral, a sötétre gumizva gurult ki a Renault a szervizparkból. Az első ideje felejthető volt, a második már kicsit jobban sikerült.

Szombaton reggel azután újult erővel támadásba lendültek a fiúk, vagyis lendültek volna, ha a vadonatúj turbó nem rakoncátlankodott volna. Vagyis nem is igazán a turbó, inkább egy a makacs elektronikai hiba folytán a turbónyomás esett vissza minden gyorson drasztikusan, így azután egy viszonylag elfogadható első kör után, amikor is sikerült jó néhány helyet előrelépni a tabellán, következett 2 szenvedéssel teli kör, ahol folyamatosan bukta a helyezéseket a páros. Végül a kitűzött cél már csak a célba érés volt, amit sikerült abszolválni, begyűjtve néhány értékes Mitropa Cup pontot.

Következik a Fuchs Rally Velenje 2017.május 26-27. Szlovénia

Köszönjük Partnereink segítségét! Az „Infovárosok hírportál hálózat”, Dynax, P.O.P Sales, Szl Tank (Szilágyi László), Civis Solar, Bólya, Gobaldaru, DDZ Med, B-Partner&More, Mihidra Kft., NR Szoftver Kft., Black Point Kft., Magyar Ipar Kft., Vivifier.hu., Kemad, EastJob, Komplex-D, Nomido Madera, Lanexpert Kft., Tiszújváros Transz, Naturgold Farms, GoodStone, Olvisz 98, Baromfiudvar, Vivieszt –Med, Best-Tyre Kft., Félix Professional, Assist Trend Észak Kft., Castrol Unilub Kft., Szamsped.hu, Excel It Kft., TT Sped, Mahiti Kft., Zsomar-ker Kft., Andrezol-Net Kft., T-Forex Kft., West-Start., Vozik Balázs E.V., Hard Trans Kft., Kóródi Tamás E.V, Klima Yukon Kft., Kelet-Atlasz Kompresszor Kft., R-Pex 2000 Kft., ProDuct-Price Kft., HB Ce, Extem Line, Thermo-Ciklon, Bionly Kft., Nagy Ferenc E.V. (Munkaerőközv), Gusto Italiano, Andrássy Üzletház, Sascamion Kft., Hernád Fólia  Kft., K&K Food, Öko Trans Kft., Inter Agrowashker, Glasstone Kft., Garden Master, Márkó ÁBC, H-Euro Consult Bau Kft, ML Log Kft., FEST-GROUP, Akkusystem.hu, Kartel 97 Bt, Diákmeló Miskolc, Dr Lan Kft., DSG, TiszaBérc Kft, Vanco Bt, Salépker EU 2000 Kft., Karcher Debrecen, Stron Bau Invest Kft., Adó-dó Plusz Kft., Phobextools, Carcolor, Lanexpert.hu, drlan.eu, mihidra.hu, Tóth-Szer Kft.

 

Köszönjük Partnereink segítségét! Az „Infovárosok hírportál hálózat”, Dynax, P.O.P Sales, Szl Tank (Szilágyi László), Civis Solar, Bólya, Gobaldaru, DDZ Med, B-Partner&More, Mihidra Kft., NR Szoftver Kft., Black Point Kft., Magyar Ipar Kft., Vivifier.hu., Kemad, EastJob, Komplex-D, Star Holding, Nomido Madera, Lanexpert Kft., Tiszújváros Transz, Naturgold Farms, GoodStone, Olvisz 98, Baromfiudvar, Vivieszt –Med, Best-Tyre Kft., Gasztro KC, Félix Professional, Assist Trend Észak Kft., P+N Invest, Cet Star Plusz, Cet Jam, Castrol Unilub Kft., Szamsped.hu, Excel It Kft., TT Sped, Mahiti Kft., Zsomar-ker Kft., Andrezol-Net Kft., T-Forex Kft., West-Start., Vozik Balázs E.V., Hard Trans Kft., Kóródi Tamás E.V, Klima Yukon Kft., Kelet-Atlasz Kompresszor Kft., R-Pex 2000 Kft., ProDuct-Price Kft., HB Ce, Extem Line, Thermo-Ciklon, Bionly Kft., Nagy Ferenc E.V. (Munkaerőközv), Gusto Italiano, Andrássy Üzletház, Sascamion Kft., Hernád Fólia  Kft., K&K Food, Öko Trans Kft., Inter Agrowashker, Glasstone Kft., Garden Master, Márkó ÁBC, H-Euro Consult Bau Kft, ML Log Kft., FEST-GROUP, Akkusystem.hu, Kartel 97 Bt, Diákmeló Miskolc, Dr Lan Kft., DSG, TiszaBérc Kft, BSZB Invest Kft., Club Remix, Vanco Bt, Salépker EU 2000 Kft., Karcher Debrecen, Stron Bau Invest Kft., Adó-dó Plusz Kft., Phobextools, Carcolor, Lanexpert.hu, drlan.eu, mihidra.hu, Tóth-Szer Kft.

Forrás: Hajósi Miklós

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner