Főoldal » Erre Soros György sem számított: világhírű énekesnő támadt neki, már a popszakmában is közellenség
Külföld

Erre Soros György sem számított: világhírű énekesnő támadt neki, már a popszakmában is közellenség

Szintet lépett a sztár által vívott keresztes hadjárat.

Régóta ad témát a sajtónak Taylor Swift és korábbi menedzsere közötti háború, amelynek most Soros György és családja is részesévé vált. A HVG.hu cikke szerint az énekesnő a Billboard Women in Music nevű rendezvényen szállt bele páros lábbal azokba a befektetőkbe, akik pénzükkel segítették volt menedzserét, Scooter Braunt, hogy az megszerezze Swift korábbi slágereinek jogait.

Taylor Swift szerint Soros Györgynek is szerepe van abban, hogy elő sem adhatja régi slágereit / Fotó: Northfoto

Az énekesnő beszédében nevesítette is Soros Györgyöt és családját, akik szerinte úgy adják-veszik a szellemi termékek feletti jogokat, hogy az alkotókat meg sem kérdezik. Soros és más befektetők adtak pénzt Braunnak ahhoz, hogy megvásárolja az énekesnő első hat albumának jogait.

„A magántőke az, ami hozzájárult, hogy ez az ember azt gondolja, hogy meg tud vásárolni engem” – mondta Swift volt menedzseréről, aki befektetők segítségével 300 millió dollárt fizetett az énekesnő slágereiért. A sztár azt is állítja, hogy Scooter Braun korábban is kihasználta és zaklatta őt.

blikk, Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Stockholmi merénylet: Egyelőre nem tudni, hogy rendőrkézen van-e a valódi elkövető

Edit

Egy elszigetelt világ, ahol minden ellentétes a normálissal – videó

Géza

Hazaszállították az Iránban lelőtt utasszállító ukrán áldozatainak maradványait

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------