8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőBulvárErős váltás: pornós lett az egykori apáca

Erős váltás: pornós lett az egykori apáca

A Kolumbiai lány már alá is írta szerződését az egyik legnagyobb amerikai pornókészítő cégnél.

A 28 éves lány korábban apácának tanult, azonban egy éles váltással egyszercsak úgy döntött, pornósnak áll. Yudi Pineda első felnőtt filmje január 13-án debütál. Természetesen a film tematikája a lány előéletét számba véve egy apácának és egy szerzetesnek az összegabalyodása lesz, így biztos, hogy Yudi hitelesen tudja majd hozni a kívánt karaktert.

Az egykori apáca elmondása szerint a váltás nem volt egyszerű, hiszen kislány kora óta Isten szolgálója szeretett volna lenni. Yudi már akkor is csillogó szemekkel nézte az iskolájába ellátogató apácákat, és amint lehetett, egy zárdába szegődött, hogy belőle is nővér legyen.

Az élet azonban mást hozott. Amikor 18 éves lett, beleszeretett egy tanárjába, és a szerelem hatására rájött, hogy gyökeresen meg kell változtatnia saját szemléletmódját. A lány ezek után eleinte alantas munkákat vállalt el, majd felfedezte a pornóipar.

– Először rosszul éreztem magam a pornózás miatt, ma már azonban kibékültem a dologgal. Ugyanúgy szeretek templomba járni, mint korábban. Sosem hagyom ki az imádkozásokat, és a gyülekezet találkozóit sem – nyilatkozta az egykori apáca lány.

A pornókészítő cég munkatársai örülnek, hogy a lány hozzájuk szerződött, mivel gyönyörűnek, nagyon szenvedélyesnek és szexinek találják őt. Bíznak abban, hogy mások is meglátják nyers szexualitását.

Forrás: NYPost

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem