13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekFrissítés: Erkölcsi kötelességük "végigvinni" a migrációellenes alkotmánymódosítást (Olvasd el és nézd meg!)

Frissítés: Erkölcsi kötelességük „végigvinni” a migrációellenes alkotmánymódosítást (Olvasd el és nézd meg!)

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió 180 perc című műsorának nyilatkozott

A kormányfő elmondta: három miniszterelnök-helyettese lesz az új kormányban. Semjén Zsolt KDNP-elnök általános helyettes lesz – aki a nemzetpolitikáért, az egyházakért és a magyarországi kisebbségekért felel majd -, Pintér Sándor belügyminiszter nemzetbiztonságért felelős, Varga Mihály pénzügyminiszter pedig egyúttal gazdaságért felelős miniszterelnök-helyettesként dolgozik majd.

A nemzetbiztonságért felelős miniszterelnök-helyettesi posztot a biztonság fontosságával indokolta, valamint azzal, hogy a következő időszakban a bevándorlásügy lesz Európa legfontosabb kérdése. Varga Mihályról pedig úgy fogalmazott: a gazdaság világában kiszámíthatóságot, nyugalmat, pénzügyi stabilitást testesít meg.

A közvetlenül hozzárendelt, új közigazgatási egységként létrejövő Miniszterelnöki Kormányirodáról elmondta: feladata lesz a minisztériumok közigazgatási államtitkárainak koordinálása, ehhez a szervezethez rendelték a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt, és egy egységes hírszerzési központ is működik majd a kormányirodán. Utóbbi lehetővé teszi, hogy Magyarország az erőteljes nemzetközi versenyben jobb információ- és hírszerzési tevékenységet mutasson fel – jegyezte meg.

Orbán Viktor hangsúlyozta:

  • a kormány céljai nem változtak, így megvédik a magyar kultúrát, a keresztény kultúrát, nem adják át az országot idegeneknek,
  • a teljes foglalkoztatottság céljából nem engednek, amihez jól működő gazdaság, alacsonyabb adók, magasabb bérek kellenek.
Kép: Orbán Viktor huvatalos Facebook oldala

Emellett továbbra is támogatják a gyermeket nevelő családokat, a nyugdíjak értékét pedig megőrzik és lehetőség szerint emelik is – sorolta.

Arról is beszélt, hogy erkölcsi kötelességük „végigvinni” azt a migrációellenes alkotmánymódosítást, amelyet az ellenzéki elutasítás miatt 2016-ban nem sikerült elfogadni. Ehhez kapcsolódik a „Stop Soros” törvénycsomag is – tette hozzá, úgy fogalmazva utóbbi javaslatról:

szeretné, ha „Soros György árnyékhadserege feljönne a fényre”, és nem titkolná el, kitől és mennyi pénzt kap.

A migráció nem emberi jogi, hanem nemzetbiztonsági kérdés, ezért úgy kell eljárni, hogy aki migrációs kérdéssel akar foglalkozni, annak a nemzetbiztonságtól meg kell kapnia a hozzájárulást a tevékenységéhez. Az illegális bevándorlást támogató nem magyar állampolgároknak pedig ki fogják tenni a szűrét az országból – szavai szerint erről szól a „Stop Soros”.

b1.blog.hu

A miniszterelnök kitért arra is, sajnálja, hogy nem 134 mandátuma lett a Fidesz-KDNP-nek. „Úgy látom, hogy a Kúria elvett tőlünk egy mandátumot”, az Alkotmánybíróság ugyanis kimondta, hogy a Kúria rossz döntést hozott, amellyel elvett a kormánypártoktól több mint négyezer voksot – fejtette ki, megjegyezve ugyanakkor: ezt tudomásul kell venni, a törvény nem ad lehetőséget a rossz döntés kijavítására, mert pénteken meg kell állapítani a választás végeredményét.

A kormányalakításról Orbán Viktor azt mondta: a kabinet céljai évek óta változatlanok, mégis minden ciklusnak sajátos karaktere van, és a feladatokhoz kell válogatni az embereket, nem fordítva. Az új kormányban heten profi politikusok, heten pedig a politikán kívül gyűjtötték össze tekintélyüket, tudásukat – fogalmazott, a leendő minisztereket ért bírálatokat pedig úgy kommentálta: ez a harcosok klubja, aki ide belép, annak számítania kell arra, hogy a riválisai meg fogják támadni.

Arról is beszélt, úgy látja a következő időszakot, hogy nem várható olyan rendkívüli fejlemény, amely eltérítené az energiái egy részét a kormány munkájának közvetlen irányításától. Így lesz lehetősége arra – mondta -, hogy fontos, konkrét feladatokat szabjon és végrehajtassa őket.

Kormánya kereszténydemokrata szellemiségű – folytatta -, „nem liberális demokráciát építünk, hanem kereszténydemokráciát”, amelyben az emberi méltóság a legfontosabb, a hatalmi ágak szét vannak választva, a szabadság egy feltétlen érték, a családokat támogatják, a globális ideológiákat elvetik, hisznek a nemzet fontosságában, küzdenek a teljes foglalkoztatottságért, fontosnak tartják a nők egyenjogúságát, és nem akarnak olyan változásokat, amelyek az antiszemitizmus erősödésével járnának az országban.

Semján Zsolt, Miniszterelnök-helyettes

Egy centet sem kellene adni a migránsoknak az uniós költségvetésből

Orbán Viktor szólt arról is: nem támogat olyan európai uniós költségvetést, amelyben elveszik a pénzt a gazdáktól, a kutatás-fejlesztéstől, valamint a regionális fejlesztésektől, és odaadják azoknak az országoknak, amelyek beengedték a migránsokat.

Szerinte a migránsoknak „egyetlen centet” sem kellene adni, azt mindenki oldja meg a saját büdzséjéből.

Hozzátette továbbá, hogy – a franciákkal szövetségben – a mezőgazdaságra fordított összegek csökkenését sem támogatja.

A következő EU-s költségvetésre vonatkozó tervekről szólva azt mondta: a legfontosabb tanács az, hogy „csigavér”, hosszú lesz ugyanis a vita. Kiemelte: a hét évre szóló közös költségvetést egyhangúlag kell megalkotni. És „amíg a magyarok azt nem mondják, hogy mehet, addig nincs költségvetés” – hívta fel a figyelmet.

Kép: youtube.com

Magyarországnak és Közép-Európának semmilyen – sem jogállamisági, sem költségvetési – vitától nem kell félnie – jelentette ki. Hozzáfűzte: jogállamiság ügyében Magyarország különösen nyugodt lehet, mert 2013-ban teljesen átvizsgálták, és „papírunk van arról, hogy a jogállamiság rendben van”.

Az Európai Néppárttal folytatott szerdai tárgyalásairól a miniszterelnök azt közölte: jövőre európai parlamenti (EP) választás lesz, amelynek fő témája nem lehet más, mint a migráció, amelyről eddig csak a magyarok mondhatták el a véleményüket. Az EP-választás ezért egy „nagy népszavazás” lesz a bevándorlásról – fogalmazott, hozzátéve: felajánlotta a Fidesz és személyes részvételét egy nagy néppárti kampányban. Szerinte egyébként az EP-ben most nem a néppárté a legnagyobb frakció, hanem Soros Györgyé.

Forrás: kormany.hu, MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner