5.8 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekErdösiné népszavazási kérdését hitelesítette az NVB

Erdösiné népszavazási kérdését hitelesítette az NVB

forrás: MTI

Az elsőként beérkezett kérdést fogadta el a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási kezdeményezés ügyében tartott hétfői ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Az MSZP-s Nyakó István kérdését ugyanakkor – a párhuzamossági moratóriumra hivatkozva – elutasította a testület. Jogorvoslatra a Kúriához fordulhat az MSZP-s politikus.

Az NVB hitelesítő határozata ellen szavazott Patyi András, az NVB elnöke, Bodolai László, az LMP delegáltja, Litresits András, az MSZP delegáltja, Borbély Andrea, a Jobbik delegáltja, valamint Fábián Adrián választott tag.

Erdősi Lászlóné kérdése, amelyet hétfőn hitelesített az NVB, úgy szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek – a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény szerint – továbbra is zárva tartsanak vasárnap?”

Így döntöttek Erdösiné beadványáról

Patyi András, az NVB elnöke a vitában azt javasolta, a kérdés hitelesítését tagadják meg, részben, mert azt Erdösiné nem személyesen nyújtotta be, hanem a kísérője kezelte az időbélyegzőnél, márpedig – mint mondta – versenyhelyzetben jelentősége van annak, hogy ki az, aki személyesen van jelen az eljárás megindításakor, azaz a bélyegzésnél is.

Ebből a szempontból pedig Nyakó István beadványa „erősebb”, mert ő személyesen intézte az érkeztetést.

Az elnök szerint az is a hitelesítés megtagadása mellett szól, hogy – ahogyan a bizottság nem sokkal korábban egy másik határozatban megállapította – a kezdeményezés benyújtásakor olyan választópolgárok is jelen voltak, akiknek a jelenléte „a választási eljárási törvény alapelveibe ütközött”.

Mint mondta, a kérdés emellett nem felel meg az egyértelműség követelményének, mert egy már meghozott törvény megerősítését célozza.

Lovas András, a KDNP delegáltja amellett érvelt, hogy a kérdést hitelesítsék, mert a választási eljárási törvény kiterjesztése lenne, ha a beadvány benyújtásához kötött személyességet az időbélyegzésre is kiterjesztenék.

Megjegyezte: a kérdés megfelel az alaptörvény előírásának, már alkotott róla törvényt az Országgyűlés, és megfelel a választói és a jogalkotói egyértelműség követelményének is, világos, hogy amennyiben az igenek győznek, nem kell az Országgyűlésnek törvényt alkotnia a kérdésben, a nemek többsége esetén pedig változtatni kell a szabályozásban.

Hozzátette: a személyes benyújtás a személy jelenlétét jelenti adott eljárási cselekménynél, márpedig Erdösiné végig jelen volt, így akkor is, amikor átadta az iratokat az NVI munkatársainak.

Sasvári Róbert, a testület Országgyűlés által választott tagja is amellett érvelt, hogy kiterjesztés lenne, ha a személyességet a blokkolásra is kiterjesztenék.

Litresits András, az MSZP delegáltja szerint ténykérdés, hogy Erdösiné nem személyesen nyújtotta be a kérdését, holott a jogszabály ezt írja elő.

Nyakó István szocialista politikus (b2) és Lukács Zoltán, az MSZP frakcióvezető-helyettese (b) sajtótájékoztatót tart a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ülése után a Nemzeti Választási Iroda fővárosi, Alkotmány utcai épületénél 2016. február 29-én. Az ülés napirendjén országos népszavazási kezdeményezések és kifogások, valamint a kormány által benyújtott népszavazási kezdeményezés elbírálása szerepelt. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Mint mondta, a személyes benyújtásnak egyedül Nyakó István beadványa felelt meg, mert nincs olyan a jogszabályban, hogy „kísérő”, vagyis a „személyesen” kitételt nem lehet másképpen magyarázni.

Példaként megjegyezte, olyan ez, mintha a házasságkötésnél a tanú mondhatná a kérdésre, hogy „igen”.

Pálffy Ilona, az NVI elnöke kérdésre válaszolva elmondta: időhúzás lett volna, ha valamelyik kérdést elutasítja, emellett álláspontja szerint csak tartalmi vizsgálat alapján dönthető el a beadványok közötti sorrendiség kérdése.

Fábián Adrián választott tag szerint ha a benyújtáshoz hozzátartozik az érkeztetés, és benyújtani csak személyesen lehet a kezdeményezést, akkor ebből logikailag következik, hogy érkeztetni is csak személyesen lehet.

Az NVB többsége végül a kérdés hitelesítése mellett döntött, nemmel szavazott Patyi András, Bodolai László, Borbély Andrea és Litresits András.

Az NVB határozata ellen 15 napon belül lehet jogorvoslati kérelmet benyújtani a Kúriához.

Életbe lépett a párhuzamossági moratórium

Az NVB ezt követően tárgyalta Nyakó István (MSZP) kérdését, amely úgy szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?”

Az NVB többsége a „párhuzamossági moratóriumra” hivatkozva megtagadta a kérdés hitelesítését. A népszavazásról szóló törvény szerint egy kérdés benyújtása után már nem nyújtható be azonos tárgyú kérdés az előbbi hitelesítését megtagadó döntés jogerőre emelkedéséig, márpedig a testület percekkel korábban döntött Erdösiné kérdésének hitelesítéséről.

A hitelesítés megtagadása ellen szavazott Fábián Adrián, Bodolai László, Borbély Andrea és Litresits András.

MSZP: komolytalan az NVB

Az MSZP szerint a Nemzeti Választási Bizottságot (NVB) a testület hétfői, „bohózatba illő” ülése után már nem lehet komolyan venni, és arra független szervként tekinteni, néhány tagja kivételével – mondta Lukács Zoltán, a párt frakcióvezető-helyettese Budapesten, sajtótájékoztatón.

Az ellenzéki képviselő az NVB ülése után úgy fogalmazott, amit a média láthatott az ülésen, az színház volt, „az NVB elnöke eljátszotta, minthogyha ő a jogállamot védené”, miközben pontosan tudta, hogy „a fideszes delegáltak és az általuk befolyásolt tagok” nem fogják megszavazni Nyakó Istvánnak a vasárnapi nyitva tartásra vonatkozó kezdeményezését.

Véleménye szerint az NVB nem volt hajlandó kimondani, hogy „a kopaszok” csoportja Erdösiné érdekében volt jogsértő.

Úgy fogalmazott: már nem a népszavazásról van szó, hanem arról, van-e még Magyarországon maradéka a demokráciának.

Közölte, mind a testület Erdösiné kérdését hitelesítő, mind pedig Nyakó István kezdeményezését elutasító határozatát megtámadják majd a bíróságon.

Azt mondta: az ülésen kiderült, hogy az érkeztető bélyegző használatának semmilyen jogalapja nincs a Nemzeti Választási Iroda (NVI) részéről.

Szerinte ennek azért van jelentősége, mert Erdösiné a bélyegeztetés után elhagyta az épületet és „egy séta után”, csak később tért vissza az NVI-be a beadványával, azután, hogy Nyakó István már – szerinte így elsőként – leadta a saját kérdését az irodában.

Úgy véli: ennek alapján egyértelmű, hogy Nyakó István kezdeményezését kellett volna elsőként elfogadni.

Nyakó István szocialista politikus annak a véleményének adott hangot, miszerint az NVB hét tagja nem a jogszabályok, hanem pártszimpátia alapján járt el.

Tömegjelenet múlt hét keddjén

Kedd délelőtt tömegjelenet volt az NVI Alkotmány utcai épületénél, többen vártak ugyanis arra, hogy a Kúria honlapján megjelenjen a végzés arról, a bíróság elutasítja-e a vasárnapi boltzár ügyében benyújtott népszavazási kezdeményezést.

Az épületben megjelentek arra vártak, hogy a bírósági elutasítás után elsőként adhassák le saját kérdésüket. A kérdést végül elsőként Erdösi Lászlóné tudta leadni, négy másodperccel megelőzve Nyakó István MSZP-s politikust; a szocialisták szerint mindez úgy fordulhatott elő, hogy több „kopasz férfi” akadályozta politikusukat.

 

Előző hír
Következő hír

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work