17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódEgészség - betegségErdész magyarázza el az elharapódzó vaddisznóproblémát

Erdész magyarázza el az elharapódzó vaddisznóproblémát

Az egész országban gondot jelent a vaddisznók túlszaporodása – véli Sári Ferenc.

A kihelyezett táplálékok, nem megfelelő kerítések miatt is megjelenhettek a vaddisznók az udvarokban a Balaton környéki településeken, az elhanyagolt telkek pedig búvóhelyként szolgálhatnak számukra – mondta Méhes Dóra, az Országos Magyar Vadászkamara szóvivője, aki nyomatékosan kér mindenkit, hogy ne etesse az állatokat, és ne menjen azok közelébe.

Méhes Dóra arra is emlékeztetett, lakott területen kizárólag hatósági engedéllyel lehet kilövést elvégezni.

Tehát, amennyiben valakinek problémája adódik azzal, hogy az ingatlanja területén vadállatok találhatóak, akkor bejelentést kell tennie – írásban vagy személyesen – a helyi önkormányzat jegyzőjénél, aki aztán ezt jelzi az illetékes rendőrkapitányságnak, amely hivatott arról dönteni, hogy hol és mikor lehet végrehajtani a vadállat kilövését, ugyanis lakott környezetben nem lehet bármikor vaddisznót kilőni. Természetesen, jegyezte meg, a jogosult vadásztársaság is értesítést kap mindezekről.

Sári Ferenc erdész tájékoztatott:

a vaddisznók túlszaporodása az egész országban bosszúságot jelent,

leginkább azonban a Badacsony és Zánka közötti partszakasz lehet érintett, illetve az utóbbi egy évben Balatonszepezd és Révfülöp az, amely kiemelkedő vaddisznó-problémával küzd, ami miatt szinte már napi szinten lehet velük találkozni.

Az említett Balaton-parti települések egy vékony sávként húzódnak a vadászterületek között – tette hozzá Sári Ferenc, aki úgy véli, a gondot az okozza, hogy a külterületeken nincs megfelelően gyérítve a vaddisznó-állomány. Mindezt jól mutatja, hogy nemcsak a belterületi lakosoknak, nyaralóknak jelentenek gondot, hanem a külterületen végzett mezőgazdaságban is súlyos károkat okoznak – fogalmazott, példaként említve, hogy az állatok gyümölcsöseket tesznek tönkre, és nem nagyon lehet már kukoricát, búzát sem termelni a területen.

Az erdész arról is beszélt, hogy a vadállomány-gyérítés jelenleg is zajlik, de nem elég hatékony. Sári Ferenc végül megjegyezte, a vaddisznó csak akkor támad, ha szorult helyzetben érzi magát.

Nyitókép: MTI Fotó: Kovács Attila
infostart / Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem