12.7 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeÉletmódGasztronómia, vegaÉrdemes odafigyelni az élelmiszerek címkézésére

Érdemes odafigyelni az élelmiszerek címkézésére

Le sem tagadhatjuk, hogy fogyasztói társadalom vagyunk, amely olykor-olykor már átcsap leginkább vásárlói társadalommá.

Élelmiszerek címkézése

Ezzel még önmagában nem is lenne nagy gond, hiszen hát, ha ez is kell, az is kell és módunkban van, akkor miért ne vennénk meg? A probléma ott kezdődik, ha teljesen esztelenül dobálunk mindent a kosarunkba és csak akkor érezzük jól magunkat, ha „jól bevásároltunk”. Ennek következtében nem csak sok fölösleges terméket veszünk, hanem sokszor olyat is, amiről nem is tudjuk igazán, hogy micsoda.

Leginkább az élelmiszereket szeretnénk kiemelni, hiszen ez a legkritikusabb terület. Amíg egy plüssmaci esetében úgyszólván tojunk rá, hogy milyen anyagból készült, addig az élelmiszerek esetében ezt a magatartást nem szabad megengednünk. Ez bármennyire is jól hangzik, korunk társadalmára egyre inkább nem ez jellemző. A címkézésen minket legfeljebb annyi érdekel, hogy hány gramm, hány százalék a zsírtartalma, honnan származik és még lehetne sorolni. Természetesen ezek is fontos szempontok, viszont mi a helyzet a különböző vegyszerekkel? Azt szoktuk keresni, hogy az adott termék milyen kémiai folyamatokon ment keresztül mielőtt a polcokra került?

Tisztelet a kivételnek, de sajnos nem igazán. Mindemellett, hogy most ez az egész nagyon „fejmosásszerű”, meg kell említeni a gyártókat is, akik ahogyan csak tudják, próbálják nem felhívni a figyelmet a vegyi tényezőkre. Ennek következtében sokszor úgy tüntetik fel a vegyi anyagokat, hogy az átlagember nem is érti, hogy mi az a krikszkraksz. De hogy legyen némi alattomosság is, mindezt természetesen a legkisebb betűmérettel teszik, hogy az emberek egy része egyáltalán ne lássa, a másik része pedig kétszer meggondolja, hogy elkezdje-e perceken keresztül bogarászni, hogy mit is ír ott.

Van ettől nagyobb gondunk is! Vannak, akik ebbe már belegondoltak és próbálnak is némiképp egészségesen étkezni, fogyasztanak gyümölcsöket, zöldségeket is. A probléma viszont itt is jelentős, ugyanis számos zöldség vagy gyümölcs legalább annyira vegyszerezett, mint az egyéb élelmiszereket. Ez pedig leginkább a déli gyümölcsökre jellemző. Nem kell aggódni, mert tudunk szolgálni jó tanáccsal is, hogy miként kerüld a vegyszerezett gyümölcsöt.

Élelmiszerek címkézéseÉlelmiszerek címkézése

Először is, gyümölcsvásárláskor mindig olyan gyümölcsöt kell keresni, amelyen van legalább egy apró kis címke. Például a banánon legtöbbször a chiquita feliratú kis papírocska. Amennyiben a címkén található szám négyjegyű és hárommal vagy néggyel kezdődik, akkor az a termék jelentősen vegyszerezett, intenzív mezőgazdasági feldolgozáson esett át, jelentős mennyiségű műtrágyát és növényvédő szereket használtak a termesztésénél.

Ha a szám ötjegyű és nyolccal kezdődik, akkor az már genetikailag is módosított termék. Ezeket mindenképpen érdemes kerülni, hiszen ebben az esetben a legnagyobb a kémiai vegyszerek jelenléte.

Amennyiben a szám ötjegyű, de kilenccel kezdődik, akkor hagyományos módon termesztették és nem használtak semmilyen növényvédő szert a növesztésénél. A három közül, természetesen ez a legjobb választás, hiszen itt a legkisebb a vegyszerek jelenléte.

Egy egész cikken át ecsetelve lett, hogy ennyi meg annyi vegyszereket tartalmazhatnak a termékek, viszont arról eddig nem volt szó, hogy miért is érdemes kerülni ezeket. Tudatosan nem szerettünk volna sokat vele foglalkozni, ugyanis az emberek többsége tisztában van vele, hogy nagyon káros az emberi szervezetre. Ha pedig huzamosabb ideig káros vegyszereket viszünk be szervezetünkbe, akkor megnő a valószínűsége egy rosszindulatú daganat kialakulásának. Ez az egyik legsúlyosabb ok, amiért érdemes erre odafigyelnünk, de még egyéb betegségek kialakulását is elősegíthetik a vegyszerek.

Forrás: delina

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem