6.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekGazdaságÉpül már Európa legnagyobb beltéri betleheme Vörsön - videó

Épül már Európa legnagyobb beltéri betleheme Vörsön – videó

Ahogy 71 éve minden novemberben, most is nekiláttak a különleges bibliai kép megalkotásának. A Betlehem egy zsákfalu szívében, a vörsi Szent Márton Templomban található.

A Kis-Balaton „fővárosában”, Vörsön 71 évvel ezelőtt még csak egy négyzetméteren épült fel bibliai kép, ám az évtizedek során folyamatosan bővült, amire elérte mai, 52 négyzetméteres nagyságát. A helyiek már napok óta önkéntes munkában dolgoznak Európa legnagyobb szabadtéri betlehemének megépítésén.

  • 1948-ban épült először Vörsön Betlehem, akkor még csak kis méretben.
  • Az 50-es években egy kezdeményezés hatására a vörsi templom Jézus Szíve oltárt lebontották és annak a helyére egy nagyobb méretű Betlehemet építettek.
  • 1988-ban Futó Péter vette át a Betlehem építését, akkoriban még csak a jelenlegi csaknem 60 négyzetméteres méretének körülbelül a fele volt.

Adventre több újdonsággal is készülnek

Idén egy pályázatnak köszönhetően kültéri betlehem is épül a vörsi templom szomszédságában, illetve adventi vásárt is rendeznek. A településvezetés arra számít, hogy így több mint 30 ezer vendéget fogadhatnak majd. Már számos csoport jelentkezését regisztrálták – írja a zaol.hu.

A gipszből készült ember- és állatalakok kivételével minden természetes anyagból készül. Az 52 négyzetméteres alapterületű építményhez 2,5 köbméter faanyagot használnak fel, az örökzöldekből is bőségesen ajánlottak fel. Az alapanyagokat a vörsi és a szomszédos települések lakói biztosítják ingyenesen.  10-12 ember vesz részt a munkában.

 

Mindent megfogadunk és akkor beépítjük. Ezért nincs egyforma betlehem egyik évben sem. Egyik évben innét vannak a dombok, másik évben biztos, hogy másik oldalt lesznek, ahogyan jön az ötlet. Haza megy este a csapat, másnap már mondja mindenki az új ötletet. Van, amikor vissza is bontjuk azért, hogy még jobb legyen

– nyilatkozta Simon György építő.

A tervek szerint jövő hét közepére végeznek a bibliai életképpel, amelyet advent első vasárnapján, december 1-étől már megcsodálhatnak a látogatók.

Nyitvatartás

2019. december 1.-től

2020. február 3.-ig

Minden nap 09:00 és 17:00 között.

Címlapfotó: Youtube

24, Hirmagazin.eu

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem