pikurosz (görög: Έπίκουρος (Epikouros) amit helyesebben ejtve Epikúrosz lenne, azonban helytelen a gyakran használt Epikürosz) (Szamosz sziget, Kr. e. 341. december – Athén, Kr. e. 270), görög atomista filozófus, Démokritosz természetfilozófiájának a követője. Megvetette korának összes gondolkodóit, kivételt csupán Anaxagorásszal és Démokritosszal tett, ugyanis fontosnak tartotta, hogy autodidaktának tekintsék és nem ismert el semmilyen kapcsolatot saját bölcselete és mások gondolatai között.

Élete és munkássága

Szülei telepesek voltak, akik az athéni Gargéttosz démosz negyedből származtak. Három fiú tesvére volt. Apja iskolamester volt, Epikuroszt is ő oktatta tizennégy éves koráig. Kr. e. 327-ben a platonista Pamphiloszt, majd 323-ban a kis-ázsiai Teószban Nausziphanészt, a neves Démokritosz-tanítványt hallgatta.

Tizennyolc éves korában Athénba hívták, hogy tegyen eleget az ephébiának, vagyis katonai szolgálatnak, így 321-ig Athénben katonáskodott a későbbi komédiaköltő Menandrosszal. Nagy Sándor halálát követően az új makedón király, Perdikkasz visszaszerezte Szamosz szigetét; a telepeseket, köztük Epikurosz szüleit is, kivégezték. Értesülvén a tragédiáról, Epikurosz Kolophónba siet testvéreihez Neoklészhez, Khairedémoszhoz és Arisztobuloszhoz. Itt hozta létre az első epikureus csoportot.

Harminckét éves korában, 311-ben, a testvéreivel és rabszolgájával Mütilénébe költözött, ahol megalapította filozófiai iskoláját, azonban a platonisták, akik politikailag nagyon erősek voltak, nem tűrték meg, hogy elvonja a fiatalokat a vallástól és a politikától. 310-307 között Lampszakoszba költöztette az iskoláját, majd 307-től az általa, 80 mináért vásárolt híres athéni Képoszban, veteményes kertben folytatta tanításait. Erről a kertről nevezték el az epikureusokat „A kert filozófusai”-nak. Az elkövetkező években számos követőre tesz szert, Diogenész Laertiosz mondta róla: „Epikurosz barátait legfeljebb városokban lehet számolni”. A kert minden ember előtt nyitva állt akár szabad ember volt, akár rabszolga, akár nő, gyerek vagy férfi az illető, a belépés pedig ingyenes volt.

Élete vége felé szinte kultikus tisztelettel övezték, a hagyomány szerint 71 éves korában halt meg, halálát vesekő okozta. Rendkívüli szenvedéseket okozó haláltusa után, amelyet korabeli feljegyzések szerint megrendítően nemes emberi tartással viselt. Egy tanítványának a következőket írta élete utolsó napjaiban: „Epikurosz köszönti Hermankhoszt. Eljött számomra a végső nap. Olyan éles fájdalom gyötör a hólyagomban és a beleimben, hogy ez már nem tarthat így tovább. De még ezeket is segít elviselni lelkem öröme, amikor felidézem tanainkat és az általunk felfedezett igazságokat. Most már te, ahogyan olyan emberekhez illik, aki mindig is jónak mutatkozott személyem és filozófiám irányában, vedd gondjaidba Métrodórosz gyermekeit”

Hermipposz állítása szerint, Epikurosz halála előtt beült egy meleg vízzel teli bronzkádba, bort ivott, és addig beszélgetett, amíg a halál el nem jött érte.

Epikurosz igen terjedelmes, állítólag 300 könyvre terjedő életművet hagyott maga után, ebből sajnos kevés maradt ránk. Diogenész Laertiosz őrzött meg három, Epikurosznak tulajdonítható levelet, amelyek közül a másodikat, a természeti jelenségeket, magyarázót feltehetően egy tanítványa állította össze. A „Küriai doxai” (Legfontosabb alapelvek) című negyven tételből álló epikureus katekizmus szövegét ugyancsak Diogenész Laertiosz őrizte meg az utókor számára. „Peri phüszeósz” (A természetről) című munkájából papiruszokon kerültek elő töredékek.

Forrás: wikipedia;