10.4 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekIdőjárásEnyhe december következik..

Enyhe december következik..

Amilyen hideg lesz idén decemberben, az még mindig enyhének lesz mondható..

A prognózis szerint a szokásosnál enyhébb idő várható: a hőmérséklet napi középértéke december minden egyes napján a historikus átlag felett lesz. Nagy ingadozások sem várhatóak: a hónap elején jellemzően 3-4, míg a hónap második felében 2-3 Celsius-fok körül alakulhat a nappali hőmérséklet. Eközben túl alacsony éjszakai minimumoktól sem kell tartani: egyedül december 2-3-ára jeleznek előre mínusz 4 fok körüli hőmérsékletet, a hónap többi napján rendszerint már csak mínusz 2-3 fok lesz az éjjeli középérték.

Az enyhébb idő mellett a viszonylag sok csapadék is jellemzője lesz az év utolsó hónapjának: több napra is jósolnak elszórtan havazást – általában az éjszaka folyamán -, emellett jellemző lesz az ónos eső is decemberben. Jegesedés ugyanakkor csak elvétve jelenhet meg.

A december 24-ére vonatkozó jóslat alapján havazás is előfordulhat, karácsony napjaira azonban már esőzést várnak. Szenteste napján, nappal 3, éjszaka mínusz 2 fok körül alakulhat a hőmérséklet középértéke, míg karácsony első és második napján egyaránt 2 fokos nappali, illetve mínusz 3 fokos éjszakai hőmérsékletet jeleznek előre.

Szilveszter napjára esőt, ónos esőt prognosztizálnak, miközben a hőmérséklet 2 illetve mínusz 3 fok között mozoghat.

Mivel a időjárásról nagyon nehéz akárcsak egy héttel előre pontos prognózist adni, az Accuweather.com adatai becslésnek tekinthetőek.

Konkrét időjárás előrejelzés idén decembertől – jövő január eleéig:

2017-dec-04-09
2017-dec-10-16
2017-dec-17-23
2017-dec-24-30
2017-dec-31-2018-jan-06

Forrás: Accuweather

Képek: lotusz, cukisag, walldevil

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem