6.6 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekKülföldEnnyi Zsoldosa lehet összesen az Iszlám Államnak

Ennyi Zsoldosa lehet összesen az Iszlám Államnak

Az USA a saját szá­mí­tá­sai sze­rint az el­múlt évben 23 ezer ISIS-ka­to­ná­val vég­zett, ám a ter­ror­szer­ve­zet saj­nos még min­dig tudja fe­dezni a vesz­te­sé­geit.

Ahogy egyre intenzívebbé és átfogóbbá vált az Iszlám Állam bombázása, úgy nőtt meg a dezertőrök száma – írja az USA Today Steve Warren ezredes bagdadi tájékoztatójáról.

Az amerikai vezérkar drón felvételek és hírszerzői jelentések alapján arra a megállapításra jutott, hogy egyre több harcos adja meg magát az utóbbi időkben;

legutóbb 90 harcos tette le a fegyvert,

róluk kiderült, hogy őket az Iszlám Állam kényszerrel sorozta be.

Több ellenőrzőpont is elnéptelenedett, a tavaly az iraki hadsereg által harc nélkül feladott Ramádiból például sok civilnek úgy sikerült megszöknie, hogy nem is találkozott ISIS-járőrökkel.

Az Iszlám Állam elitjének számító külföldi harcosokra egyre hétköznapibb feladatokat is kiosztanak,

sokakat osztanak be ellenőrzőpontokhoz vagy rendfenntartó egységekhez, ami szintén emberhiányt jelez, mondta az ezredes.

Ezt a jelenséget a Brookings Intézet szakértője is ígéretesnek nevezte, azonban felhívta a figyelmet arra, hogy ennél jóval több konkrét eset és adat után lehet csak azt mondani: a dezertálás tendenciává vált.

Az USA egyébként meglehetősen bizonytalan abban, mekkora haderőt is képes az Iszlám Állam mozgósítani. Saját számításai szerint a tavaly óta tartó légi támadások és a kurdok összesen 23 ezer iszlamistával végeztek. Azonban úgy tűnik, a terrorszervezet egyelőre tudja fedezni a veszteségeit, hiszen

még mindig 30 ezer harcossal rendelkezhet,

ugyanúgy, mint júniusban, vagy tavaly ilyenkor.

Ennyi Zsoldosa lehet összesen az Iszlám Államnak

Alig csökken az Iszlám Állam zsoldosainak száma (Illusztráció)

Vagyis hiába a támadások, a hatékony toborzás egyelőre pótolni tudja az ISIS emberi veszteségeit…

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work