11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőMűvészetÉnekesek jelentkezését várják a Nemzeti Ifjúsági Kórusba

Énekesek jelentkezését várják a Nemzeti Ifjúsági Kórusba

Az idei év is tartogat még a Kodály-emlékévhez kapcsolódó nagyszabású programot

 

Kiváló fiatal énekesek jelentkezését várják a Nemzeti Ifjúsági Kórusba, amely a Kodály-emlékév egyik 2018-ra áthúzódó nagyszabású eseménye a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézete szervezésében.  A kórus a július végi egyhetes felkészítő kurzus után egy öt koncertből álló turnéra indul, amelynek lesznek határon túli helyszínei is.

A 60 fősre tervezett kórusba itthoni és határon túli 18-26 éves kiválóan képzett énekesek jelentkezését várják, és számítanak a tengerentúli magyarság fiataljaira is.  A jelentkezők közül a legjobbak meghívást kapnak a felkészítő táborba, amely július második felében kezdődik Kecskeméten.  A kórus ez után egy öt állomásból álló koncertturnéra indul, amelyen ősbemutatók is elhangzanak.  A tervezett koncerthelyszínek: Keszthely, Bécs, Galánta, Budapest és Kecskemét, ahol a kórus fellépése zárja a Kodály Művészeti Fesztivált.  Mindkét karnagy – Erdei Péter és Nemes László Norbert, a Kodály Intézet korábbi és jelenlegi igazgatói – nemzetközileg is elismert és számos szakmai díjjal rendelkező szakember.

„A kórus ’nemzeti’ jelzőjének kettős jelentése van – hangsúlyozza Nemes László Norbert. „Egyrészről jelenti azt, hogy mindenhonnan a világból várjuk a magukat magyarnak vagy magyar származásúnak valló fiatalokat, másrészről kiválóságot és minőséget is jelent, egy korosztály legjobbjainak magas szintű művészi produkcióját.  A programban tanulás, élmény és közösség hármasa fonódik össze.  A repertoár megtanulása mellett közösségi élményt is jelent majd a résztvevő fiataloknak a tábor és a turné a szabadidős programokkal, de színvonalas koncertjeikkel ők is élményt nyújtanak a közönségnek.

 A Nemzeti Ifjúsági Kórus nyári kurzusa és koncertturnéja létrejöttét az Emberi Erőforrások Minisztériumának a Kodály-emlékévhez nyújtott támogatása teszi lehetővé. Ez azt is jelenti, hogy a kórustagok számára a részvétel ingyenes.   A kórus tevékenysége projektjellegű, csak a 2018. július 15-e és 23-a közötti időszakra vonatkozik, így jól összeegyeztethető más kórustagsággal is.  A jelentkezéseket 2018. március 31-ig várják. A pályázat részletei a kodaly.hu oldalon olvashatóak.

További információ:

Kállai Erzsébet

Telefon: +36202930930

E-mail: [email protected]

 

Forrás: zeneakademia.hu

Képek: atempo, beol. korkep

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem