11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSportSporthirekMagabiztos győzelmet aratott a Telekom Veszprém a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első meccsén

Magabiztos győzelmet aratott a Telekom Veszprém a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első meccsén

A Telekom Veszprém remek játékkal és hét góllal győzött (36-29) a dán Aalborg ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első találkozóján. A veszprémi csapat nagy előnyt harcolt ki a visszavágó előtt, ahol eldől a négyes döntőbe jutás.

A Telekom Veszprém a dán Aalborg csapatát fogadta a férfi kézilabda Bajnokok Ligája-negyeddőntő első mérkőzésén. Az összecsapásnak hatalmas tétje volt, mivel a visszavágót követően a párharc győztese bejut a négyes döntőbe.

A veszprémi együttesnél újra bekerült a keretbe Dejan Manaszkov, aki 2021 októberében szenvedett súlyos sérülést, s azóta nem lépett pályára tétmeccsen, így a balszélső poszton Manuel Strlek helyettesítette a macedón válogatott játékost. Külön érdekessége a találkozónak, hogy a korábban a veszprémieknél játszó izlandi világklasszis, Aron Pálmarsson ezúttal az ellenfél csapatát erősítette. A hazai drukkerek pedig rendre kifütyülték az Aalborg irányítóját.

A veszprémi Sipos Adrián (balra) és a dán csapatban játszó Aron Pálmarsson a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első, Telekom Veszprém–Aalborg HB mérkőzésén a Veszprém Arénában 2022. május 12-én. MTI/Vasvári Tamás

A veszprémi Sipos Adrián (balra) és a dán csapatban játszó Aron Pálmarsson a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első, Telekom Veszprém–Aalborg HB mérkőzésén a Veszprém Arénában 2022. május 12-én. MTI/Vasvári Tamás

Kemény csata volt várható, és ennek megfelelően indult a meccs. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, a 10. percben 7-7 volt az állás. A 15. percben a Veszprém svéd beállója, Andreas Nilsson egy percen belül dobott két gólt, ezzel négygólos előnyre tett szert a hazai gárda (11-7). Ekkor jött is a dán időkérés. Majd a vendégek elkezdtek felzárkózni, a 27. percben pedig kiegyenlítettek (15-15).

Végül 17-16-ot mutatott az eredményjelző, amikor a szünetre vonultak a felek.

Igaz, nem sokon múlott, hogy nem döntetlen lett az első félidő vége, ugyanis az Aalborg jobbszélsője, Kristian Björnsen néhány tizedmásodperccel a dudaszó után vette be a hazaiak kapuját.

A második játékrész nagyszerűen kezdődött veszprémi szempontból. A bő félév után visszatérő Manaszkov a 32. percben állt be, s öt perccel később gólt szerzett, Rodrigo Corrales az első 30 percben mutatott szerényebb teljesítménye után fontos bravúrokat mutatott be, míg a Sipos Adrián vezette védelem remekül összeállt. Mindennek az lett az eredménye, hogy a veszprémi alakulat a 43. percre elhúzott hat góllal (24-18) a tomboló hazai szurkolók legnagyobb örömére.

A veszprémi Rasmus Lauge Schmidt gólöröme a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében játszott Telekom Veszprém–Aalborg HB mérkőzésén a Veszprém Arénában 2022. május 12-én. A Veszprém házigazdaként 36-29-re legyőzte a dán csapatot a negyeddöntő első meccsén. MTI/Vasvári Tamás

A veszprémi Rasmus Lauge Schmidt gólöröme a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében játszott Telekom Veszprém–Aalborg HB mérkőzésén a Veszprém Arénában 2022. május 12-én. A Veszprém házigazdaként 36-29-re legyőzte a dán csapatot a negyeddöntő első meccsén. MTI/Vasvári Tamás

A következő 15 perc során a Veszprém öt-hat gólon tartotta a tavalyi BL-döntős dán együttest. Sőt, az 58. percben a hazaiak már hét gólra növelték előnyüket (35-28), és megőrizték a hétgólos különbséget a végéig.

Momir Ilics csapata 36-29-re nyert, és nagy lépést tett a final four felé.

A veszprémiek jelentős előny birtokában küzdhetnek meg a jövő heti visszavágón Dániában, és hasonlóan magabiztos játékkal komoly esélyük lehet a négyes döntőbe jutásra.

 

KÉZILABDA

FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, NEGYEDDÖNTŐ

ELSŐ MÉRKŐZÉS

TELEKOM VESZPRÉM–AALBORG HANDBOLD 36-29 (17-16)

Veszprém, 5200 néző. Vezette: Lah, Sok (szlovénok)

VESZPRÉM: Corrales – Marguc 7 (5), Jahja 6, Mahé 5, Blagotinsek, Lauge 4, Strlek 4. Csere: Sipos, Nilsson 5, Maqueda, Nenadics 4, Manaszkov 1, Ligetvári. Edző: Momir Ilics

AALBORG: Galde – Björnsen 5, Sandell 5, Nielsen 1, Möllgard 1, Pálmarsson 2, Barthold 1. Csere: Aggefors (kapus), Claar 4, Jakobsen 2, Juul-Lassen 6 (2), Laesö 1, Antonsen 1. Edző: Stefan Madsen

A Veszprém vezetőedzője, Momir Ilics a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első, Telekom Veszprém–Aalborg HB mérkőzésén a Veszprém Arénában 2022. május 12-én. MTI/Vasvári Tamás

A Veszprém vezetőedzője, Momir Ilics a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első, Telekom Veszprém–Aalborg HB mérkőzésén a Veszprém Arénában 2022. május 12-én. MTI/Vasvári Tamás

A Telekom Veszprém hivatalos honlapján megjelent meccs utáni nyilatkozatok:

„Elismerésem a csapatomnak a győzelemhez! Nagyszerűek voltak a szurkolóink, köszönjük szépen! Az első félidei teljesítményünkkel nem vagyok elégedett, különösen a védekezésünkkel voltak problémák. Ez csak az első félidő volt, lesz még egy félidő Aalborgban, ami nagyon nehéznek ígérkezik. Ez a párharc 120 percig tart” – elemzett a Telekom Veszprém vezetőedzője, Momir Ilics.

„Köszönjük a jó mérkőzést az Aalborgnak. Rendkívül elégedett vagyok a második félidőben mutatott játékunkkal. Az első játékrészben nem volt kemény a védekezésünk, de ez a második félidőre feljavult. Ez csak az első felvonás volt, nagyon nehéz mérkőzés vár ránk Aalborgban, mert mindent meg fog tenni az ellenfél, hogy megnehezítse a dolgunkat” – fejtette ki a Telekom Veszprém csapatkapitánya, a világ- és Európa-bajnok dán irányító, Rasmus Lauge.

„Elismerésem a megérdemelt győzelemhez! Amíg elbírtuk a nyomást, amit a Veszprém remek játéka és a közönség jelentett, addig jól játszottunk, különösen az első félidőben. Aztán a második játékrészben a Veszprém jó játékkal felőrölt bennünket. Mindent megteszünk, hogy jövő héten visszajöjjünk a meccsbe” – értékelt az Aalborg vezetőedzője, Stefan Madsen.

„Elismerésem a Veszprémnek a megérdemelt győzelemhez. Az atmoszféra csodálatos volt ma. Sok hibát követtünk el a második félidőben és ennek köszönhető a vereség. Jövő héten mindent megpróbálunk, hogy legyen esélyünk a továbbjutásra” – nyilatkozta az Aalborg játékosa, Felix Claar, aki idén lett Európa-bajnok a svéd válogatott tagjaként a Magyarországon és Szlovákiában közösen rendezett kontinenstornán.

Nyitókép: A Veszprém játékosai ünneplik győzelmüket a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében játszott Telekom Veszprém–Aalborg HB mérkőzés végén a Veszprém Arénában 2022. május 12-én. A Veszprém házigazdaként 36-29-re legyőzte a dán csapatot a negyeddöntő első mérkőzésén. MTI/Vasvári Tamás

mandiner

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem