mpirizmus (görög εμπειρισμός az empíria szóból, jelentése: tapasztalat) a 17. században megjelenő filozófiai nézet, amely szerint az ismeretekre csak tapasztalataink segítségével tehetünk szert. A tudomány a megfigyeléseken, illetve a kísérleteken alapszik. Az empirizmus elveti a velünk született fogalmakat és tételeket, a megismerést az érzéki észlelésbe vezeti vissza, ez a szenzualizmus. Empirista felfogású a sztoicizmus és az epikureizmus.

A 17. századi európai gondolkodás

A 17. századi európai gondolkodás lerázta magáról a középkori gondolkodás sajátosságait, terheit, és folytatta azt az irányt, mely a reneszánszban indult el (Pléh, 2010). Az elv, amely mindkét korszakot jellemezte, hogy el kell szakadni a tekintély tiszteletétől, azt el kell választani a tudástól. Az új módszer kulcsa és alapvető iránymutatója a módszerbe vetett hit. Ezzel, akaratlanul is, ironikus módon, egy új tekintélyt teremtettek, a tudományos módszer tekintélyét (Pléh, 2010). Ezen gondolatok mentén született meg a kor szellemét nagyban meghatározó két irányzat, a racionalizmus és az empirizmus. Nem csak filozófiai rendszerekről van szó, hanem a korban gyakorolt összes tudományterület meghatározó elveit képviselő elméletekről, melyek a tudományos kutatásmódszertanra olyan erősen rányomták bélyegüket, hogy a két gondolkodásmód a mai napig megkerülhetetlen.

Empirizmus és racionalizmus

Az empirizmust és a racionalizmust előszeretettel állítják egymással szembe, de fontos kiemelni, hogy közös vonásaik is vannak. Mindkét irányzat bízik a „módszerben”, és ezáltal a tudomány alapvető egységében (Pléh, 2010). Léteznie kell a tudomány közös nyelvének, amellyel minden leírható. Továbbá, el kell hagyni a tekintélyek tiszteletét és a könyvek előtti hajbókolást. Bár módszertanuk különbözött, további közös pontja a két irányzatnak a módszertani individualizmus. Mindkét rendszert az elemzésben való hit jellemzi, a kérdéseket fel kell boncolni, analizálni. A természet elemekből épül fel. (Pléh, 2010). A racionalizmus témája leginkább René Descartes műveiben tanulmányozható.
Empirizmus

Az empirizmus nemcsak szorosan az újkorhoz kapcsolódó rendszer. Az irányzatot meghatározó nagy nevek közül van, aki még a reneszánsz korban kezdte tevékenységét, és többen is már a felvilágosodás filozófusai, sőt mi több, bár mára veszített tekintélyéből, több kortárs filozófus is követi a rendszer sajátosságait. Az empirista mozgalomhoz több név is hozzátartozik. Nehéz egybefoglalni a mozgalom legfőbb gondolatait anélkül, hogy ismernénk az ide tartozó filozófusok munkásságát. A korai empiristák közül ki kell emelnünk Francis Bacon, Thomas Hobbes, John Locke, George Berkeley, David Hume és John Stuart Mill nevét. Közülük is Bacont tekintjük a legkorábbinak. Az empiristák legfontosabb módszertani nézete a megfigyelés elsődlegessége. Az egyes jelenségeket meg kell figyelni, minél többször, és a megfigyelés eredményei mentén kell következtetést levonni az általános jelenségről, ez az indukciós következtetés alapja. Úgy vélik, hogy lelkünk születésünkkor olyan, mint egy üres tábla, amelyre életünk során folyamatosan, az észlelésen keresztül íródnak a fogalmak, gondolatok. A tudás tehát a megfigyelésen keresztül jut el hozzánk és ez az igazság megismerésének egyetlen módja. Csak akkor kapunk igazán gazdag és valós képet az empirizmus irányzatáról, ha a legfontosabb szerzőket egyenként elemezzük.

Forrás: wikipedia;