7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóEmbertelen módon kínozta halálra párját egy gyilkossággal vádolt nyíregyházi férfi

Embertelen módon kínozta halálra párját egy gyilkossággal vádolt nyíregyházi férfi

Egy 11 évvel ezelőtti gyilkosság miatt emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy nyíregyházi férfi ellen, akit a Dominikai Köztársaságban fogtak el. A vád szerint a férfi olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy a nő belehalt a sérüléseibe – közölte a főügyészség vezetője hétfőn az MTI-vel.

Martossy György megbízott főügyész közleményében azt írta, a vádlott 2003-tól élt élettársi kapcsolatban a nővel egy nyíregyházi családi házban. Gyakran veszekedtek, sőt, a férfi többször bántalmazta a nőt.

A vádirat szerint a férfi 2008. május 3-án a barátai társaságából hajnalban hazatérő nőt napokig bántalmazta; ütötte, rúgta, fojtogatta, két körmét leszakította. Az asszony próbált segítséget kérni a szomszédban élő családtól, de azok nem akartak beavatkozni a vitába.

A férfi addig verte az élettársát, amíg az eszméletlen és mozgásképtelen állapotba került. A magatehetetlen nőt május 5-én délután magára hagyta, majd elmenekült. Az asszonyt aznap egy ismerőse találta meg, aki értesítette a mentőket, ám a nő az orvosi ellátás ellenére május 11-én a kórházban meghalt – ismertette a főügyész.

A férfit nemzetközi elfogatóparancs alapján Dominikán fogták el, majd 2018 júliusában átadták a magyar rendőrségnek.

A letartóztatásban lévő vádlott tagadja a bűncselekmény elkövetését, az ügyészség börtönbüntetésre, valamint közügyektől való eltiltás kiszabására tett indítványt – tette hozzá Martossy György. A büntetőeljárás a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik.

Miont a Blikk is megírta, brutális tette után F. László (43) tíz évig bujkált, mígnem a Dominikai Köztársaságban lecsapott rá a rendőrség. Információink szerint az áldozat, P. Barbara (†23) egy hét kóma után a kórházban halt bele az ütleg okozta sérüléseibe.

Úgy tudjuk, a meggyilkolt fiatalt korábban is folyamatosan verte az agresszív férfi, aki a tragédia napján a fiatal lány mindkét karját és lábát eltörte, a körmeit pedig harapófogóval tépte le.

Forrás: Blikk.hu

Illusztráció: Northfoto

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work