7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldEmbertelen körülmények: 28 embert fogva tartott és rabszolgamunkára kényszerített egy ukrán bűnbanda

Embertelen körülmények: 28 embert fogva tartott és rabszolgamunkára kényszerített egy ukrán bűnbanda

A rendőrség őrizetbe vett egy 38 éves ukrán férfit azzal gyanúsítva, hogy 28 vietnami illegális bevándorlót tartott fogságban egy Kijev környéki kistelepülésen lévő házban rabszolgamunkára kényszerítve őket.

Az ukrán országos rendőrség sajtóosztályának közleménye szerint ismertté vált az északkeleti országrészben lévő Szumi megyében bejegyzett lakcímmel rendelkező férfi egyik tettestársának kiléte is, aki ellen körözést adtak ki.

Ihor Malahov, az ukrán rendőrség emberkereskedelemmel foglalkozó részlegének helyettes vezetője elmondta, hogy a vietnami állampolgárságú bevándorlókat az őrizetbe vett férfi egy kétszintes házban tartotta fogva a Kijevtől mintegy 30 kilométerre délnyugatra fekvő Hlevaha faluban. 

A fogvatartottak vallomása alapján a rendőrség úgy tudja, hogy az őrizetbe vett férfi elvette tőlük irataikat, ruháikat, verte őket, enni viszont alig adott nekik. A fogvatartóik azt mondták nekik, hogy 15 ezer dollárért cserébe elengedik őket. Végül a vietnamiaknak sikerült megszökniük úgy, hogy megverték a rájuk vigyázó őrt, és kimentek a faluba élelmet keresni. A rendőröket a falubeliek riasztották azzal, hogy külföldiek járkálnak a településen és mindenkitől ennivalót kérnek.

A vietnamiak közül kettőt kórházba szállítottak, a rendőrség arról nem adott tájékoztatást, milyen egészségi probléma miatt szorultak orvosi ellátásra.

Az ukrán rendőrség szeptember végén leplezett le egy bűnbandát Nyugat-Ukrajnában a Kárpátokban. 32 embert – köztük három kiskorút – tartottak a banda tagjai két éven át embertelen körülmények között rabszolgasorban alkohol- és drogelvonó „kezelésnek” beállítva tevékenységüket. Ezt megelőzően az ukrán híradások áprilisban számoltak be arról, hogy a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében kényszerítettek rabszolgaként építkezéseken és a háztáji munkákban dolgozni embereket.

Tavaly augusztusban az ukrán hatóságok 87 embert szabadítottak ki az ország keleti felében lévő Dnyipropetrovszk megyében szenvedélybetegségekről leszoktatónak hirdetett, de valójában kényszermunkatáborokként működtetett egészségügyi rehabilitációs központokból.

Forrás: Blikk.hu

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem