11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóEmberölés - különös kegyetlenséggel..

Emberölés – különös kegyetlenséggel..

A budapesti nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki közel 70 késszúrással végzett áldozatával. (2018. 11. 11., v – 06:00, Budapesti Rendőr-főkapitányság)

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztály nyomozói tetemkereső kutya segítségével 2017. szeptember 4-én Budapest XI. kerületében egy fás, bokros területen elásva találták meg azt a 24 éves férfit, akit eltűntként kerestek.

A bevezetett nyomozati cselekmények eredményeként a rendőrök megállapították, hogy V. Zsolt 2017. május 17-én egy újbudai lakásban vitatkozott és dulakodott a 24 éves férfivel, akit ezt követően közel 70 késszúrással megölt. A két férfi a tragédiát megelőzően együtt italozott, illetve kábítószert is fogyasztott. Az elkövető a holttestet egy táskába tette és elásta.

A nyomozók a 32 éves budapesti V. Zsoltot 2017. szeptember 8-án a lakásában fogták el. A férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, amely során beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratot a napokban átadták az illetékes ügyészség részére.

Forrás: police.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem