10.4 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök

Emberölés Fóton (frissítve)

Az asszony a helyszínen belehalt sérüléseibe. (2018. 02. 04., vasárnap,  Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság)

Mint arról korábban beszámoltunk, 2018. február 3-án 9 óra 15 perckor egy foktői házban holtan találtak egy idős asszonyt. A helyszíni és halottszemle adatai szerint halálát idegenkezűség okozta.

A helyszínre kiérkező járőr az áldozat mellett megtalálta a feltételezett elkövetőt, az asszony lányát, aki cselekménye után véget akart vetni életének.

A rendelkezésre álló adatok szerint a helyi nő késsel több szúrást ejtett a sértetten, aki belehalt sérüléseibe. Ezt követően öngyilkossági szándékkal többször megszúrta magát, ezért őt sérülései ellátása céljából kórházba szállították.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nőt, aki beismerte tettét. Őrizetbe vételét követően előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Forrás: police.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work