6 C
Budapest
2024. április. 17. szerda
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóEmberkísérletek miatt ítéltek el egy ismert biológus professzort

Emberkísérletek miatt ítéltek el egy ismert biológus professzort

forrás: Kékfény / MTI

Több ezer ember fizetett súlyos tízezreket egy vitatott hatású szerért, amit soha, senki sem engedélyezett. A szert orvosok, ápolók népszerűsítették és adták be. A biológust és vádlott társait első fokon felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. A professzornak emellett hatmillió forintot kell fizetnie.

Érelmeszesedéses embereket kezelt engedély nélkül, engedélyezetlen szerrel egy négytagú – egy biológusból, két orvosból és egy ápolóból álló – csoport, állapította meg első fokú ítéletében a Fővárosi Törvényszék. A vádlottak felfüggesztett szabadságvesztést kaptak.

Az ítélet szerint a professzor és vádlott-társai súlyos bűncselekményt követtek el, engedély nélküli emberkísérleteket végeztek.

Több ezer ember fizetett a szerért

Egy olyan szert árultak és adtak be a betegeknek, amiről a feltalálóján kívül senki nem tud semmit, senki sem vizsgálhatta meg, és senki sem tudja pontosan, milyen hatása, és milyen mellékhatásai vannak. Ennek ellenére az elsőrendű vádlott, H. István korábbi nyilatkozatai szerint több ezer ember kipróbálta és fizetett a szerért – hangzott el az M1 Kékfény című bűnügyi magazinjában.

A biológus professzor 40 évig vezette az Országos Bőr- és Nemikórtani Intézet szerológiai osztályát, több találmányát is szabadalmaztatták. Állítása szerint legutóbb felfedezett egy olyan szert, amivel csökkenteni lehet a koleszterinszintet.

Már a szer beadása sem veszélytelen

Az eljárás nem egyszerű, és nem veszélytelen. Leveszik a vért a betegtől, centrifugálják, lefagyasztják, hozzáadják a vakcinát, majd kilenc alkalomra elosztva intravénásan visszajuttatják a szervezetbe. A legnagyobb kockázat persze az, hogy egyetlen hivatalos szerv sem vizsgálta meg az eljárás hatékonyságát, senki nem adott rá engedélyt.

Clipboard3033-1024x576

Arra a bírói felvetésre, miszerint úgy gondolta-e, hogy nem szükséges semmilyen hivatalos engedély a szer előállításra és felhasználásra, azt felelte: közel negyven éven keresztül az Országos Bőr- Nemi Kórtani Intézetben olyan anyagokat állított elő, amit az országban senki nem tudott előállítani.

Súlyos tízezreket fizettek a kezelésekért

A bíróságnak ugyanakkor nem arról kellett döntenie, hogy a szer hatásos-e, vagy sem, hanem arról, hogy a biológus betartotta-e a törvényeket és a szabályokat, amikor engedély nélkül árulta a szérumot.

H. István azt állította a tárgyaláson, hogy ő csak előállította az anyagot, senkinek nem adta be. Aki kért tőle, annak 50 ezer forintért, vagyis az állítólagos előállítási költségért adott.

A hirado.hu azonban egy neve elhallgatását kérő forrástól úgy tudja, vidéki orvosok, háziorvosok is ajánlották pácienseiknek a szert, amit 30 és 90 ezer forint közötti összegért adtak be nekik.

„Mindenki maga használhatta”

A professzor azzal védekezett, hogy vannak ugyan jogszabályok, amelyek az emberi felhasználásra alkalmas gyógyszerek kutatását szabályozzák, de ő ezt soha nem adta be senkinek, „mindenki saját maga használhatta”.

Az ügyészség szerint a három másik vádlott, a két orvos és az ápolónő segített a szer árusításában és beadásában. H. Istvánt végül egy orvos jelentette fel, aki azt állította, hogy a kezelésben részesült betegek rosszul lettek.

Becsapottak és lelkes hívők

A tárgyaláson a meghallgatott tanúk és az internetes fórumok hozzászólói ellentmondó eredményekről számoltak be.

„A tavalyi eredmény: 50%-os nyaki érszűkület! A tegnapi eredmény: nyaki érszűkület nem igazolható! Én hittem a vakcinában, tudtam, hogy le fogja csökkenteni a szűkületet, de hogy teljesen eltűnik, az számomra is egy csoda!” – írta például az egyik felhasználó.

„Én kipróbáltam. Az én esetemben klinikailag igazolhatóan nem működött a szer. A kezelés 120 ezer forint volt, mivel a szérumot össze kell kevertetni a véreddel. A „kezelés” előtt 10,4 volt a koleszterin szintem, fél évvel később szintén 10, egy évvel később még mindig 10. A konzekvenciát szerintem mindenki levonhatja… És nem, nem, vagyok gyógyszerügynök, aki szabotálni akarja a nagy találmányt, csak egy balek, aki rövidebb 120 ezer forinttal” – írta egy másik.

Voltak, akik úgy hitték, segített rajtuk a szer, de dokumentált kísérletek hiányában, nem tudhatják, hogy igazából mitől javultak a leleteik. A biológus és vádlott társai semmit nem tettek azért, hogy tudományosan értékelhető vizsgálatok álljanak rendelkezésre.

„A társadalom jótevője”

Az ügyész azt hangsúlyozta, hogy ez a büntetőeljárás arról szól, hogy ezt a tevékenységet csak állami keretek között, törvényi szabályozás mellett, engedéllyel lehet végezni, vagyis senki sem emelkedhet fölül a törvények rendelkezésein.

H. István védője azzal kezdte, hogy védence a társadalom egyik jótevője, akinek nem a vádlottak padján van a helye. Szilágyi Zoltán azt hangsúlyozta, hogy „a szer nem veszélyes, nem tartalmaz semmilyen emberi szervezettől idegen hatóanyagot”, és előállítása során védence „semmilyen rá vonatkozó szabályt nem szegett meg. Semmi olyan kutatási folyamatot nem végzett, amire ne rendelkezett volna engedéllyel.”

Az ügyvéd szerint a professzor senkinek sem adta be a szert, sőt arra is figyelmeztette a betegeket, hogy még nincs engedély rá, így mindenki csak a saját felelősségére használhatja.

„Az, hogy a termék Magyarországon még nem bevezetett és engedélyezett, pusztán a bürokrácia és az engedélyeztetési eljárás anyagi útvesztői miatt lehetséges” – tette hozzá.

H. István az utolsó szó jogán nem magyarázta tettét, csak ennyit mondott: visszautasítja az ellene felrótt vádakat.

„Hiába tud repülőt vezetni, ha nincs pilótaengedélye”

A bíróság bűnösnek ítélte a biológust, hiszen engedély nélkül, mindenféle ellenőrzés és hatásvizsgálat nélkül árulta a készítményt.

„Lehet, hogy valaki nagyon jól tud repülőgépet vezetni, de ha nincs pilótaengedélye, nem esett át alkalmassági vizsgálaton, akkor soha nem fogják engedni, hogy több száz utassal a fedélzeten fölszálljon egy géppel” – érzékeltette egy példával H. István tettének súlyát a Fővárosi Törvényszék tanácselnöke.

A bíróság szerint professzor vádlott társai olyan körülmények között tárolták a szert, ami semmilyen előírásnak nem felel meg, a szérumokat például olyan hűtőszekrényeben találták meg a házkutatások során, amiben ételt és szeszes italt is tartottak.

„Hogy ennek a szernek mi a hatóanyaga, mi a tartalma, mi az előállításának a módja, mik a tárolásának a körülményei, arról senki nem tud, H. úr kivételével. H. úr ennek a szernek a gyártásához, forgalomba hozatalához, humán felhasználáshoz engedélyt az illetékes hatóságoknak soha nem nyújtott be” – hangsúlyozta Mikó Gergely.

Humánum 100 ezerért?

Az egyik legnagyobb kérdés. Ha szer valóban hatásos, akkor miért nem vizsgáltatta be, és kért rá engedélyt a feltalálója. A bíróság erre a kérdésre is próbált választ találni. H. István ugyanakkor az eljárás során többször is azzal védekezett, hogy „a gyógyítás fontosabb, mint az engedélyek megszerzése”. A bíró erre is reagált az ítélet indoklásában, kiemelve azt, hogy a szer 50 ezer forintos ára mellett a kezelés is további 50 ezer forintba került.

„A humánum, vagy az erkölcs csak addig tart, hogy ezt a szert az kaphatja meg, akinek van 100 ezer forintja, akinek nincs pénze, az nem kaphatja meg?” – fogalmazott Mikó Gergely.

Hatmilliós vagyonelkobzás

A törvényszék H. Istvánt mint társtettest bűnösnek mondta ki emberen végezhető kutatás szabályainak megszegése bűntettében, ezért egy év, három év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. T-né J. Ilona másodrendű, M. Györgyné harmadrendű és C. Lívia negyedrendű vádlottat szintén bűnösnek mondták ki emberen végezhető kutatás szabályainak megszegése bűntettében, és őket is tíz hónap, illetve egy-egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

A rendőrök annak idején összesen 122 szérumot foglaltak le. A bíróság darabonként 50 ezer forinttal számolt, ezért a professzort több mint 6 millió forint vagyonelkobzásra is ítélték.

A bíró azzal zárta le a tárgyalást, hogy ha valóban hatásos az anyag, akkor azt hivatalosan is be kell vizsgáltatni és engedélyeztetni, hiszen anélkül nem kerülhet forgalomba, és ha a feltalálójával bármi történik, soha nem derül ki, tényleg gyógyít-e az állítólagos koleszterin elleni csodaszer.

Az ügyész tudomásul vette a döntést, ugyanígy tette a harmad és a negyed rendű vádlott is, az ő ítéleteik jogerőssé váltak. H. István és a másodrendű vádlott ugyanakkor fellebbeztek, így az ő esetükben másodfokon folytatódik az eljárás.

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work